A marosvásárhelyi Népújság ma “Hülyék és pigmeusok” címmel közli vezető írását. A szerző a miniszterelnöki tisztségre pályázók hétvégei nyilatkozatait hallván, őszinte felháborodással teszi fel a politikai filozófia egyik kulcskérdését: „miért van olyan nagy tolongás a hatalom környékén…(?)”. A választ a címben sejtjük.
Először is a száraz, lecsupaszított tények: demokrácia van, így a PNL, PD-L és a PSD miniszterelnök-jelöltjei bejelentették indulási szándékukat a november 30-án esedékes parlamenti választáson. A jelöltek bemutatkozásuk során politikai beszédükben támadást is intéztek ellenfeleik irányában. Személyes hangvételű megjegyzésekkel fűszerezve. És akkor nézzük, mi kerekedik ebből Mózes Edith tollában!

Kezdődik mindjárt az említett kérdéssel, ami inkább retorikai fogás, semmint traktátus az ember természetéről. Miért ragaszkodik körömszakadtáig a bársonyszékhez, vagyis a hatalomhoz a politikai elit? A szerző állítása szerint, a hétvégén végre válasz született a kérdésre és épphogy az érintettek irányából. Történt ugyanis, hogy egyszer csak leszögezték a parlamenti választások időpontját (november 30, kedves olvasó) és rövid idő alatt három jelölt jelezte abbeli szándékát, hogy négy évre megkaparintaná az ország kormányának kerekét. Bármi is történik nem marad miniszterelnök nélkül az ország - közli megnyugvását a szerző. Vagyis a rendszer áll, nem fenyegeti a káosz, a funkcióhoz társuló hatalom és az azt gyakorló versengő elit állandó változók maradnak. Marad a demokrácia. Kedvenc részünk ekkor: „mert ha télen kenyerünk nem is lesz, mert megeszi a ´rezsi´, legalább a miniszterelnök biztos”. Vagyis a társadalmi harmóniát nemhogy a közelgő politikai harc, hanem még a tél is veszélyezteti. A baloldali agitátor értelmiség modelljével van dolgunk: szociális érzékenység táplálta cinikus kritika éri a rendszert (figyeljünk a többes számra és a kenyér üzenetére!). A Népújság a nép nevében beszél, akár igaza lehet, hogy a „népek” körében is nagy úr a gyomor.

Az üzenet lényege és talán az elején feltett kérdésre a válasz is csak ezután következik. A jelöltek „jelöltek” lesznek, koncra vágynak, jó nagyra és zsírosra. De most figyeljetek: „Nem csoda, ha – egyébként úriemberekhez és magas állami méltóságokhoz méltatlan stílusban – marakodni kezdtek érte.” Vagyis a politikusi minőség problematizálását látjuk. Megkülönbözteti a magas erkölcsi és társadalmi hitellel bíró úriemberek alkotta állami méltóságokat és a szóban forgó politikusokat. Utóbbiak nagyképűek és beképzeltek, önmagukat tömjénezik, nem alkalmasak, de nem is képesek semmire. Szemükben az állam csupán egy zsíros konc, saját hasznuk érdekében visszaélnek a hatalommal, erkölcsi hullák. Mindezt a modortalan viselkedésük (vagyis a személyes támadások) tükrözik. És íme a szöveg csúcsa: „Ha elhisszük vezető politikusainknak mindazt, amit egymásról és politikai ellenfeleikről állítanak, akkor rá kell jönnünk: gazemberek, csalók, hülyék, pigmeusok, haszonlesők és eszementek indulnak novemberben, az állampolgároknak közülük kell választaniuk.” (ne higgyétek el, van magyarázat!) Ezzel  be is fejeződik a cikk (egy mondatban még reményt ad a jövőnek és beszól az elnöknek). Így első felolvasásra hiányérzetünk támadhat, talán elmaradt a válasz a kérdésre?
Retorikai fogás, nem kérdés. De bizonyos értelemben a válasz ott van, mégpedig a koncra vágyó pigmeusok és a velük szemben álló állami méltóságok ellentétpárjában. A pigmeus barbárok tolonganak a hatalomért, holott civilizált úriember módjára versengeniük kellene érte. Ademokratikus rendszer intézményeit működtető elit  a maga képére formálja a politikai harcot. És ha csak pigmeusok tolakodnak, akkor ugye marad az utolsó mondat fohásza a jövőért. De nem kell kétségbe esni. Ízlés és jelentés hatalommal történő összefonódottságára a politikai kultúra a válasz.

A politikai kommunikáció és maga a demokrácia néha hangos és zajos, sőt mint látjuk undorító, de ne feledjük, hogy választott és választó interakcióban van. Egyik a másiknak a függvénye. Az, hogy a román politikai kultúra nyilvánosságába belefér a lehülyézés ha megmondom a frankót az ellenfelemről ne adjon okot kétségbeesésre. Sőt, a román pártok előítéletmentes koalíciós hajlandóságát és közös ügyeiket ismerve, nem is igazán vehető komolyra. Ez a választóknak szól, a saját bázisukat erősítik azzal, hogy az ellenfélről tisztán érthető, negatív képet festenek. Ami azonban érdekes, az az, hogy mennyire tűnik ellenszenvesnek mindez az erdélyi magyar szavazónak? Értékelné RMDSZ vagy MPP hasonló megnyilvánulásait? Átszavazna a cikkíró „pigmeusaira”? Egyáltalán van-e sajátos politikai kultúra az erdélyi magyarok, így akár egész Erdélyben, vagy esetleg csupán a magyar, illetve a román politikai törések és magatartások tükröződnek vissza? Milyen következménye van egyiknek, másiknak?
A szerző számára mindenképp idegen ez a magatartás. És ha elég sokan olvassák az írást és még hallgatnak is rá, akkor jó eséllyel csak úriember politikusokról olvashatunk híreket.

You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.