Új rovatot indítunk. Ezentúl alkalomadtán kivesézünk egy éppen aktuális erdélyi magyar publicisztikát, vezérviccek, véleményt. Íme az első, még fiatal és zöldfülű, ezért legyetek elnézők. E napi:

Új Magyar Szó: Fohász az örök békéhez

Most már biztos: az Új Magyar Szó szerkesztőségében humanisták is rejtőznek. A kora hétfői vezércikk 331 szóban a nagyhatalmak erkölcsi alapállását, sőt felelősségét piszkálja Grúzia kapcsán. A biztonságpolitika kérdésein túl, a publicisztika a Dél-Oszétiai konfliktus szereplőit, történésmódját és következményeit a humanizmus műtőasztalára helyezi. A morál csúcsairól szemléz és nyugtáz: a nemzetközi politikai porond birodalmai (ti. AEÁ, Oroszország) hanyatlanak, szó szerint a vak sorsba rohannak. Miközben cél és eszköz szerepet cserél, a világrend hatalmi képletébe mégis bekerülhet Európa. Szerencsénkre? Akár, de azért mi mégis visszakérdeznénk Fortunát. Bár vak, hátha még nem süket.

A vezércikk felmondása:

„Nemzetközjáték” címmel, mindjárt az elején utalással van dolgunk: a háború drámája a szereplők ludikus, felelőtlen játékosi magatartásából fakad. A konfliktushelyzet beavatottjainak cselekedeteiből hiányzik a humanizmus, bár a demokrácia értékei iránti következetesség. A helyzet eszerint a következő: Szaakasvili tévedett (felelőtlen, öngyilkos), Bush buta és rosszul érvel (a logika nem erőssége, műbalhés) Oroszország meg birodalmi banditizmust művel (garázda, provokáló, katonai maffia). Elszabadult a pokol, a nagyhatalmi szereplők tetteinek mozgatórugója mögül hiányzanak az értékek, sőt „a demokráciát régen feláldozták a biztonság oltárán.” Vagyis az erőszak kölcsönhatásában levő államok belső legitimitása is kérdéses. Sodoma és Gomora vívja csatáját, mondhatnánk némi bibliai poétizmussal.

A világot átölelő pesszimizmus után, a publicisztika mégis váratlan fordulattal reményt csempész be a képletbe: éspedig Európát. Pontosabban, az Európai Uniót, aminek a minősítése igazi sztereotip európer: „bűntelen harmadik”, egyensúlyérzéke van, kulcsszavai a normalitás, stabilitás, jó tárgyalási-közvetítési potenciál, de legfőképpen intelligens. Aki ezen utóbbi jellemzőn meglepődik, az bizonyosan e közhely értelemben nem az. Tehát, az értelem és a béke szigete, Európa talán majd rendet vág az erkölcsi értelemben hulla nemzetközi politikai szereplők körében. És nem mint ahogyan azt már megtette civilizátorként, pl. a keresztes-háborúk idején. De hogyan lehetne másként, az sajnos most nem derül ki. Az értelemre hagyatkozni szép, ám üres szólam, főleg ha tisztában van a szerző a demokrácia védelmének paradoxonával. A demokrácia meg kell védje magát ellenségeivel szemben, még ha ez a humanitárius eszmék táplálta szabadságjogok korlátozását is jelenti. Erre a logikai csavarra éppen hogy az Amerikai Egyesült Államok a példa. Talán ezért is zárja sorait Ágoston Hugó Európa szerencsés helyzetének ecsetelésével: „nem kell szétválasztania a demokrácia védelmét a gyakorlásától.”

A publicisztika Kant „Az örök békéhez” című jegyzetét idézi. Mindezek ellenére mégis azt kell mondani, hogy a nagyhatalmi logikán nem szerencsés számon kérni a morális indíttatást. Mert mondjuk, farag magának a cselekvő is. Ez esetben ugye Oroszország, aki diskurzusában éppen Woodrow Wilson, volt amerikai elnök, népek önrendelkezésének elvét érvényesíti, védi, akármi. És George Bush is. Vagyis, magyarán, a cselekvések merőben más értékek és célok mentén történnek. Ezeket is meg- és el lehet ítélni. Poén pedig nincs (ha valkinek netán eszébe jutna, a kommentekben szívesen fogadjuk).

You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.