Őszinte részvétem Hargita megye!
Rendkívül örülök, hogy nem Hargita megyében kell ma szavaznom. Udvarhelyi barátaim szerint a Szász Jenő ellen felhozott korrupciós vádak igazak. Ugyanakkor Borboly Csaba aljassága és gátlástalansága felülmúlhatatlan, és ezt mindenki tudja, aki anno tevékenykedett diákszervezetben. Tessék választani! A két esélyes: BCs, a középiskolások naivitását kihasználó, pályázati pénzeik elsikkasztása révén felkapaszkodott erkölcsi hulla, aki az RMDSZ erős embereinél bevágódva, egykori támogatóit később hátbaszúrva építgette politikai karrierjét, illetve SzJ, a demagóg udvarhelyi pártalapító, aki az udvarhelyi választók és a Fidesz naivitását kihasználva, a pánmagyar összeborulás oldalvizén építgette politikai karrierjét.
Borboly Csaba 1997-ben váratlanul beesett Aradra Grünstein Szabolcs kíséretében (minő véletlen, hogy ez a Grünstein Szabolcs néhány hete Szász Jenő disznóságait kérte számon Udvarhelyen…). Én akkor éppen az aradi magyar líceum diáktanácsának elnöke voltam, úgyhogy szerencsétlenségemre megkértek, segítsek nekik valutát váltani, majd megszálltak a város legdrágább szállodájában. Abban egyeztünk meg, hogy reggel találkozunk. Találkoztunk is, átadtak két doboznyi, számunkra használhatatlan magyarországi jogi vonatkozású füzetet, majd elhúztak. Nemsokkal utána megtudtuk, hogy a néhány hónapja pályázott pénzt (mindössze tízezer forintot) megítélte az aradi MAKOSZ tagszervezet számára az Illyés Alapítvány, és vártuk, hogy megkapjuk a központi irodától. Nem kaptuk meg. Többször telefonáltam a csíki irodába, Borboly Csabát kerestem, aki természetesen mindent a kezében tartott, és mindent irányított, mindig azt mondták, hogy nincs bent. Végül tizedik alkalommal véletlenül odaadta neki valaki a telefont. Mondom neki, Csaba, le kéne végre küldjétek a pénzt! És mit mond erre a jelenlegi esélyes hargita megyei tanácselnök-jelölt? Ordenáré stílusban hazudja, hogy ők Grünstein Szabolcscsal tulajdonképpen képzést jöttek tartani Aradra, amit én kellett volna megszervezzek, csakhogy én ezt elmulasztottam, viszont az összeget az útra, szállásra és természetesen saját honoráriumukra voltak kénytelenek elkölteni, majd lecsapja a telefont. Azóta nem tudok fenntartások nélkül bízni a romániai magyar civil és politikai szervezetekben mozgó személyekben. És amióta Borboly felfutott az RMDSZ-ben, azóta más rmdszesekben sem. Milyen emberek lehetnek azok, akik egy ilyen fazonra képesek bízni egy közösség sorsát? Miért van az, hogy Székelyföldön tízezerszer nagyobb sikkasztásairól beszélnek, és eddig soha senki nem vonta felelősségre?
Szász Jenőre vonatkozóan pedig Borbély Zsolt Attila szavait idézem, hogy senki ne mondhassa, rmdszes kötődéseim miatt akarom lejáratni: “Szász Jenő ügyesen mozgó karrierpolitikus, aki ha épp arra meggyőződésre jut, hogy pártján belül valaki veszélyezteti pozícióját, akkor Markót megszégyenítő határozottsággal, az alapszabályra fittyet hányva kizáratja . Hogy ő beáll akár strómannak, ha egyéni érdekei úgy diktálják, azt nem tartom elképzelhetetlennek.”
Éljen a választás szabadsága!
You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.





June 1st, 2008 at 1:12 pm
Itt egy érdekes link
Borboly vs. Szász téma…
June 1st, 2008 at 3:39 pm
Hát ennyit a Politika.ro függetlenségéről. Választások napján, kampánycsendet sértve mocskolódtok az RMDSZ egyik fő jelöltjével. Ha igaz a sztori, ha nem, az, hogy pontosan ma mostátok ki elárulja azt, hogy mennyire vagytok ti igazán függetlenek. Nem lehetett volna hamarabb? Pont a választások napján? Ej fiúk, ez azért nagyon etikátlan. Ezzel ti is beléptetek ugyanabba a mutyizó sajtóvilágba amit elítéltek. Hiteltelenné váltok az ilyen célzott lejárató cikekkel a választások napján.
Bár csodálkozni már nehéz ezen, hisz éppen az MPP Tusványosára készültök.
Legalább tiszta vízet öntöttünk a pohárba. Pedig kár. Én Tényleg elhíttem, hogy van végre objektív vélemény.
De ez van, ez már csak egy ilyen közösség.
June 1st, 2008 at 3:46 pm
Tihamér, te többet ártasz az RMDSZ-nek, mint használsz. Most ez mire volt jó?
June 1st, 2008 at 3:47 pm
A cikk mindkét oldalt szidja.
És Tihi te csak hallgass, a blogodon miért nem teszed mindenki számára világosan közzé, hogy az RMDSZ-től kapsz fizetést?
June 1st, 2008 at 3:50 pm
Az mire volt jó, hogy pontosan választások napján támadjátok meg Borbolyt? Miért érzem úgy, hogy egy bosszúhadjárat az egész?
Miért érzem úgy, hogy nem véletlen sem az időpont, sem a cikk egyensúlytalansága?
Miért érzem azt, hogy ráment a függetlenségetek ezzel a finoman időzített cikkel?
June 1st, 2008 at 3:51 pm
Lehet, mert ezt kell érezned?
June 1st, 2008 at 3:52 pm
Én egy percig sem tagadtam, hogy hol dolgozom, és nem kiálltom ki magam független blognak. Legalább őszinte vagyok ezzel. Úgy látszik a Politika.ro nem az.
June 1st, 2008 at 3:54 pm
szeretem, amikor egyes emberek szelektiven olvasnak.
tihi, barátom, hol láttad te azt, hogy BZ CSAK az RMDSZ jelöltje ellen mocskolódott? Itt mindkét jelöltről le van írva, hogy mi velük a helyzet, és igen, csatlakozom Zoltánhoz, a választás szempontjából hálát adok anyámnak-apámnak, hogy nem Hargita megyében szüledtem és két ilyen “csodálatos” politikus közül kelljen kiválasszam, ki fogja a jövőmet irányítani.
Tusványosról meg annyit, hogy nevetnem kell, hogy egyenlőség jelet teszel az MPP és a tábor között. Nem hiszem, hogy éppen ennyire szűklátókörű lennél. Tusványos létezett már azelőtt mielőtt az MPP mint ötlet felmerült volna, még maga Markó Béla is rövidnadrágban osztotta az észt arra fele. De lehet, hogy ezt neked fiatal elefántbőrű pártkatonának hiába magyarázom?
Hidd el, abban a pillanatban mikor Tusványos az MPP nevével lesz egyenértékű, sokan elpártolunk tőle. Lehet, hogy egyszer le kéne jönni és megnézni milyen előadások lesznek, kik az idei meghívottak (ha emlékezetem nem csal, sok EFAüs EP képviselő is megfordul majd).
June 1st, 2008 at 3:58 pm
még egy gondolat.
Bárki bármit ír Borbolyról vagy Jenőről… őket nem lehet védeni. Mindegy mikor és hogyan.
Emlékszem a trindex hőskorából, mikor Kelemen Attila Ármin mindenhol valami hasonlót mondott, hogy egy olyan aljas gazembert mint BCS minden szinten támadni kell, és ezt ő kötelességének érzi, illetve személyes szintűnek fogja fel . Sajnos neki is szelektív a memóriája.
June 1st, 2008 at 3:59 pm
Az RMDSZ jelöltje a cikk 75%-ban van elítélve egyes szám első személybe. Tehát sokkal hitelesebben. A megmaradt 25%-ban Szász-t csupán mások szavaival idézve ítéli el a szerző. Tehát kevésbé hitelesebb, és ő maga nem is implikálódik: “barátaim szrint, BAZS szavait idézve”.
A cikk teljesen egyenlőtlen. Ne beszéljek a megjelenése időpontjának a teljesen evidens céljáról.
Azt mondod nem MPP-s lesz Tusványos? Tényleg? Hát milyen lehet az a tábor amelynek a főszervezője a Kolozs megyei MPP elnöke, a fő finanszírozója és sztárjainak adója, az MPP-t teljes melszéleséggel támogató Fidesz, a sajtófelelőse az MPP kampánystábjának egyik meghatározó tagja?
Ennyire nem lehetsz szűklátokörű T.
Az idei Tusványos az MPP médiacirkusza lesz. Minden párbeszédfelületét elvesztette. Kiürült az integratív értékeiből.
June 1st, 2008 at 4:05 pm
Én személy szerint majd dolgozom azon, hogy ne így legyen, oké?
June 1st, 2008 at 4:07 pm
Tusványos nem integratív. Tusványos progresszív. Sajnos úgy tűnik, ideiglenesen nem progresszív kezekben…
June 1st, 2008 at 4:10 pm
Zoli te is szervezed? Akkor még lehet remény
June 1st, 2008 at 4:14 pm
Zoltán, te szélmalomharcokat vívsz. Esélyed nincs. Kérdezz rá azokra kik a tavaly írták a Tusványos lapját. Vajon miért nem hívták őket vissza? Vajon miért szakítottak Forrestékkel? Titeket fel fognak használni Krisztináék arra az egyetlen célra, hogy kozmetizálják a tábor teljes egyoldalúságát, és pártrendezvény imidzsét. Ti lesztek a fehérítő a narancssárga mosógépbe. Kihasználják a még megmaradt hiteleteket. És el is veszik egyúttal. Bocs a személyeskedésért, de te értékelted magad először.
Ez a cikked azonban hiteltelenné tesz téged. Ez egy jól megtervezett személyes bosszú volt. Igaz, vagy nem pont így a sztori, az hogy éppen ma és éppen így csináltad ez a Politika.ro-t teljesen kiherélte.
June 1st, 2008 at 4:14 pm
Nézd, én tényleg értem, amit írsz, mert ha úgy vesszük ezt csinálta a politika.ro-sokkal sok olyan szereplő, aki MPP-közeli. Amennyiben nem lehet kooptálni az illető szerkesztőket, akkor lökjük át őket a másik oldalra. Pár hónappal ezelőtt a tiedhez hasonló bejegyzéseket olvashattunk KSZ-től is. Mindkettőtöknek addig hiteles “objektív” valaki ameddig a ti embereiteket nem szidják.
Lehet, hogy a főszervező az Kolozs megyei MPP elnöke, lehet hogy a Fidesz a főtámogató (megjegyzem ugyanaz a Fides, amelyik 1990-ben az akkori MISZSZ-esekekkel elkezdte)
De nem mellékes az a tény, hogy a tábor sajtófelelőse olyanokat is meghívott dolgozni, akik mondhatni nem MPP közeliek - most konkrétan a politika.ro másik szerkesztőjére gondolok, vagy a Jakabffy Alapítványra (de ebbe nem akarok belemenni, mert szerintem édes mindegy, hogy hol focizik, míg értelmes párbeszédet tud folytatni és morális integritása megkérdőjelezhetetlen). Szóval azt akarom mondani, hogy a látszat ellenére, érdekes lesz megvizsgálni, hogy mennyi terepet fog Jenő kapni Tusványoson, milyen arányban fognak az RMDSZ-es politikusok eljönni, mennyi reális műhelymunka lesz (de ezekre csak is elfogultság nélkül lehet felmérni).
Vissza a bejegyzésre. Szerintem mindegy hogy mikor jelent meg ez az anyag. A lényeg az, hogy egy reális élő problémára mutat rá. Továbbá nem látom kampány-csend megszegésnek sem, hisz a blog a nyilvánosságnak egy elég sajátos és zavaros felülete, de nem érdemes erről vitatkozni.
June 1st, 2008 at 4:17 pm
Tihi, kérdezd meg Forrestéket, hogy mennyit loptak az évek folyamán, akkor egyből árnyaltabb lesz a kép.
A tavalyi tusványos press meg egyszerűen gyenge volt - ideológiai okokból még egyszer sem rugtak ki senkit. Szerintem pont Zoltán meg Pozsi jelenléte a garancia, hogy idén jobb lesz.
June 1st, 2008 at 4:22 pm
Tihamér, tudod jól, én soha nem azt mondtam, hogy az RMDSZ rossz, mindig azt mondtam, hogy az RMDSZ-ben vannak rossz emberek is. Ők nincs mit keressenek benne. Nem lehet a végtelenségig mindent elfogadni. Valakinek kell legyen mersze végre lépni. Ez egy lépés volt. És az MPP semmivel sem jobb.
June 1st, 2008 at 4:25 pm
Az idei Tusványos lesz minden idők legegyoldalubb Tusványosa. Az idei Tusványos egyoldalúan pártrendezvény lesz. Ezt mondja még az is, aki a Jakabbfy-s sátor egyik főszervezője. Az idei Tusványosra egyetlen hozállás az értelmes és racionális: bojkot!
De itt erről a cikkről van igazán szó. Amiről továbbra is tartom, hogy tendenciózus, és teljesen kiherélte a blog függetlenségét.
June 1st, 2008 at 4:27 pm
Tihamér, egy dolgot érts meg végre: nem az a kérdés, hogy RMDSZ vagy MPP, hanem az, hogy KI!
June 1st, 2008 at 4:27 pm
Azzal a bojkottal lehet inkább várjuk meg a választások eredményét. Lehet, hogy néhány óra múlva nagyonis beszélni akarnak egymással azok az emberek…
June 1st, 2008 at 4:29 pm
Zoltán, a te “jó királyfi” és “sötét sárkány” értelmezéseid mélyen szubjektívek, és naívak. A politika ennél sokkal bonyolultabb, és egy politikus megytélésében sokkal több szűrke van mint fehér és fekete. Minden politikus tesz jót is rosszat. Lehet arról votatkozni, hogy melyik mekkora, illetve mire is van bizonyíték. Nem tudom Borboly Csaba mit csinált diák-korában.
Én most azt látom, hogy a választások napján eljátsztottad a hiteledet. Így nem teszel jót senkinek. Főleg azoknak nem akik még bíztak benned. Pl. én.
June 1st, 2008 at 4:44 pm
Tihi, azért a te szádból a “szubjektív” szó…
De visszatérve a cikkre, miért nullázná le a portál vagy Zoli hitelét ez a sztori? Első kézből származó információ, nekem hitelesnek tűnik, és egybevág azokkal az információkkal, amelyek keringenek Borbolyról.
A publikáció időpontja csúszhatott volna még pár órácskát, de végülis elfogadható a blogoszférára vonatkozó érvelés, itt nem kötelező a PC (valaki emlékszik még, hogy ki szokott durva ateista cikkeket közölni a blogján nagy keresztény ünnepek környékén?)
Amúgy pedig a kampánycsend úgy hülyeség, ahogy van.
June 1st, 2008 at 4:44 pm
Tihamér, én most úgy döntöttem, hogy figyelembe veszem kényes helyzetedet, ezért nem fogok semmi olyat leírni, amivel megfelelően viszonozhatnám kedves szavaidat.
Hogy tereljük racionális irányba a vitát:
1. Ez nem elemzés, hanem blogbejegyzés.
2. A helyzet leírása objektív, a vélemény része szubjektív.
3. Borboly átvert, Szász nem, ezért előbbiről leírhatom részletesen, ami velem történt, mert bármelyik bíróság előtt vallhatom, hogy csakis az igazat, a színtiszta igazat mondtam, viszont a Szászról kapott infók a barátaimtól származnak, akik megbízható források, ennek ellenére nincsenek bizonyítékaim.
4. Az MPP-nek annyiban van a romániai magyarok életére pozitív hatása, hogy megjelent egy antropológiai értelemben vett hatalom, amely védi azokat, akik az RMDSZ bűnözőiről beszélnek. Hozzá kell szokni, hogy most már nem elég tisztességesnek látszani a klikk által uralt sajtóban, annak is kell lenni, mert ha nem, megír mindent az ellentábor lapja, vagy a független bloggerek, bár inkább az ellentábor lapja fogja megírni, mert a független blogereknek nincs pénzük fizetni az infókért.
5. Azt hiszem, az a tény, hogy nem urnazárás után írtam meg, bátorságra utal, az a tény, hogy nem egy hete, amikor az impaktja nagyobb lehetett volna, viszont tapintatra utal. Maximum kétszázan fogják olvasni a bejegyzést, és ahogy az egyik barátom mondta, olyanok, akiknek preferenciájuk már kialakult, tájékozottak, szóval nem fog rajtuk a manipuláció és a propaganda egyébként sem (ez azt jelenti, hogy most feleslegesen fárasztod magad).
June 1st, 2008 at 4:47 pm
Hát peddig részemről ennek a blognak annyi egy ilyen övön alúli fogás után a választások napján. Ez kimagyarázhatatlan. Ez tiszta hogy miért pont ma, pont így.
Tényleg csak annyit tudok mondani, hogy kár.
June 1st, 2008 at 4:49 pm
“nem egy hete, amikor az impaktja nagyobb lehetett volna, viszont tapintatra utal”
Ez nem azt jelenti, hogy megterveztem, hanem azt, hogy próbáltam írni a Transindex számára egy véleményanyagot, és bárhogy is fogalmaztam újra és újra, hihetetlenül gyávának éreztem magam, amiért ezeket nem tudtam vagy akartam beleírni.
June 1st, 2008 at 5:18 pm
Le is zártad.
June 1st, 2008 at 5:27 pm
Kedves Bognár Zoltán!
Édesapád munkásságára való tekintettel, nem kivántam veled vitázni korábban és talán most sem veled, de ajánlom mindenkinek a figyelmébe az alábbi linket:
http://nyarinfo.hargitahalo.ro//images/kiadv.pdf
Valahogy mintha te se tudnád miről beszélsz, legalábbis a tények alapján.
June 1st, 2008 at 5:47 pm
Sziasztok!
Szerintem a bejegyzésnek épp az a mondanivalója, hogy a szerző a Hargita megyei választópolgárok előtt álló alternatívákat a rossz és rossz közti választásként értékeli. Közösségünk gyengeségeként értelmezhető, hogy ilyen jelöltek közül “választhatunk”.
Ha ebben a bejegyzésben valaki politikai részrehajlást fedez fel, az vagy maga is részrehajló, vagy nem tudja elfogadni, hogy valaki nem az. Esetleg mindkettő…
June 1st, 2008 at 6:25 pm
Mióta vonatkozik a kampánycsend a személyes tartalmú blogbejegyzésekre is? Maholnap otthon sem mondhatok valami po
politikai szemetet, mert valakinek megfájdul tőle a lelke!
Tiszta emberekkel, tiszta lapokkal kellene indulni, akkor senkinek sem kellene siránkoznia, hogy a gaz ellenség bal horgokat akaszt a patyolattiszta szüzeknek!
Zoltán, én nem kételkedek a szándékodban, és a részrehajlóságos izét sem hiszem el! Személyed garancia erre, mert eddigi tevékenységed ezt alátámasztja! S ha már nálad is kiverte valami a biztosítékot, azon tényleg illene mindenkinek elgondolkozni!
June 1st, 2008 at 6:39 pm
Kedves Borboly Csaba!
Édesapám az RMDSZ színeiben valóban nagyon sokat tett az aradi magyarságért és Arad városáért, miközben soha nem vert át senkit, soha nem sikkasztott el egyetlen garast sem. Ez sajnos rólad nem mondható el. Ha azt akarod mondani, hogy tiszteled az eredményeiért, és azért, mert úgy érte el, amit elért, hogy soha nem folyamadott az általad alkalmazott módszerekhez, hitele és presztízse van, és nem félnek tőle, hanem szeretik, erre csak azt tudom mondani, hogy átadom neki.
Szerény személyemmel viszont ne emiatt ne kívánj vitázni, hanem azért, mert az, amit az aradi feledhetetlen látogatásotokról írtam, pontosan úgy történt, tehát vitának nincs helye. Ezt mindketten tudjuk.
Én sajnos azok után már képtelen vagyok bármit is elhinni neked, és szomorúnak tartom, hogy az RMDSZ-ben ilyen múlttal ekkora hatalmat tudtál szerezni. És itt most nem csak a velem megtörtént esetre gondolok, hanem az általad manipulált MAKOSZ ülésekre, és azoknak az ismerőseimnek a beszámolóira is, akiket nálad ezerszer hitelesebbeknek tartok.
Az említett eset óta csak a bíróságon és a tavalyi Tusványoson találkoztunk, ahol ugye nem köszöntünk egymásnak, és én ezt teljes mértékben megértem: te megsértetted az értékeimet, elveimet és személyemet, én sértettem az érdekeidet.
Nagyon jól tudjuk, hogy az erkölcs csak egy eszköz a politika világában, viszont arra kell törekednünk, hogy minél erkölcsösebb legyen a politika. Ezen a téren sajnos a romániai magyarság nagyon rosszul áll. És úgy ítélem, hogy nem Te leszel az, aki tenni fog az ügy érdekében. Szász Jenőről sem hallottam túl sok jót. Értetlenül állok a jelenség előtt.
Ti túlvagytók jón és rosszon, mi mit kéne erre mondjunk: oké?
June 1st, 2008 at 6:55 pm
Csaba, elolvastam az anyagot, eddig még nem láttam. Jó ez a rész:
“A másik „koronatanú” Bognár Zoltán bírósági tanúvallomása az alábbiakban
összegezhetõ:
- azt állítja, hogy a diákképzés (lásd: Illyés Közalapítvány értesítésének másolata)
állítólagos idopõntja 1998 tavasza, habár az Illyés Közalapítványtól érkezett értesítõ
(10.000 forintot nyert az aradi diáktanács egy hétvégi képzésre, 1997 folyamán) és a
szállodai számla is 1997-es évi keltezésûek.
- elismeri, hogy egy másik személy, Mákos Ildikó foglalkozott a képzés
adminisztrációjával, de azt már elhallgatja, hogy a programfelelõs nem õ volt, mint
elnök, hanem Mákos Ildikó. Ezt bizonyítja az Illyés Közalapítványtól érkezett értesítõ,
ahol Mákos Ildikó neve van feltüntetve programfelelõsként.
- ugyanakkor elismeri, hogy a két elõadó személyt elkíséri személyesen a
szálláshelyre. (a szállás idopontját a mellékelt szállodai számla igazolja) De nagyon
kézenfekvõ, hogy a bíróság elõtt már nem emlékszik, hogy miért is kísérgeti a két
elõadót.
- azt állítja, hogy négyszer érdeklõdik, hogy megérkezett-e az Illyés Közalapítvány
által az aradi diáktanács 1997-es évi képzésére megítélt 10.000 forint a MAKOSZ
számlájára. Állítása szerint azt a választ kapja, hogy nem érkezett még meg a 10.000
forint. Ez így is van, hiszen a mellékelt banki papír bizonyítja, hogy 1997. október elsején
érkezett meg az utólagos támogatás. Bognár állításai nem felelnek meg a valóságnak, a
mellékelt, a periratokhoz becsatolt dokumentumok mást mutatnak:
1. a programfelelõs nem õ volt, hanem egy másik személy, Mákos Ildikó, aki
személyesen bonyolította a programot és az elszámolást, így õt kellett volna a bíróság
kihallgassa, hiszen õ volt a megbízott személy az aradi diáktanács részérõl.
2. az 1998-as évet emlegeti folyamatosan, habár a valóságban 1997es évrõl van szó.
3. elismeri, hogy nem õ hívta az elõadókat Aradra, hanem egy másik személy. De azt
már nem mondja el, hogy nem is õ volt az illetékes, hiszen Mákos Ildikó volt a program
koordinátora, így õ szervezte és hívta az elõadókat.
4. Elferdítve a tényeket, évszámokat összetévesztve nyilatkozik Bognár még akkor is,
amikor állításaiban foglalt valótlanságokat tételesen cáfolják a vád által becsatolt
dokumentumok ( banki utalás és IKA kiértesíto).”
Ez vonatkozik rám.
Mit is mondjak… Azt elfelejtetted hozzátenni, hogy a bíróságon többször kellett kérnem, hogy a szemlátomást a te érdekeidet szem előtt tartó bírónő nem mást diktáljon az irnoknak, mint amit én mondtam.
Egyébként a lényeg: Átvertetek bennünket, méghozzá rendkívül aljas módon, hogy hányban történt, hányszor telefonáltunk, ez a dolog morális súlya szempontjából teljességgel irreleváns.
June 1st, 2008 at 7:15 pm
Szerintem Borboly kifejezetten fejlődőképes, a Bakk Miklóssal folytatott vitában a híréhez képest kifejezetten korrekt szöveggel jelentkezett.
Ez viszont semmilyen módon nem menti, ha ilyen módszerekkel épít/ett szervezetet karriert, különösen mert tudást még lehet szerezni, de ettől a jellem nem sokszor fog változni.
Másfelől mondjuk meg lennék lepve (és itt Zoltánt némileg naivnak érzem), ha Szász Jenő üzleteiből ne jutna a Fidesznek vagy valamely elszánt finanszírozójának és ha erről a Fidesz nem tudnának. Érinthetelensége meg árulkodó arra vonatkozóan, hogy mit is jelent Magyarországon “nem nacionalistának” lenni. Az IKA mélyponja volt, amikor pomogáts vezette kuratórium azért nem perelte be, mert “magyar embert omán bíróság előtt nem perelünk.” Vagyis: ha magyar vagy lopj, csalj, hazudj, csak hivatkozz a “ssőröstalpúakra”.
És egy kritika Zoltán 4. pontjához:
A magyarországi analógia alapján az MPP pozitív hatása szerintem erősen kétséges. A két nyilvánosság elválasztása nyomán nem a tisztulás, hanem két pocséta kialakulása várható, amelyekben a másikról bármi elmondható (N.B.egyre inkább bármit lehet hazudni), a sajátról meg semmit, viszont mindenki csak a saját nyilvánosságában mozog. Én ezt az egyik legrosszabb forgatókönyvnek érzem, a politika elég könnyen tudja kezelni, viszont végképp felszámolódik az elfogadható mértékben elfogult és közös erkölcsi normákat is érvényesítő nyilvánosság reménye.
June 1st, 2008 at 7:59 pm
Karesz, kösz a bizalmat. A Borboly által mellékelt anyagot érdemes elolvasni mindenképpen. Jól szemlélteti, hogy miként működnek Romániában a dolgok… A szövegből bárki számára kiderül, hogy szerzője manipulálja az információkat.
Nem azt vitatja, hogy hazudott-e vagy sem, a lényeget tekintve úgy történt-e vagy sem, hanem az apróságokba köt bele, és azokat a részleteket próbálja felhasználni arra, hogy a tanúvallomás egészét cáfolja. Átlátszó húzás.
Az viszont biztos: nem készültünk fel. Nem dokumentáltuk a vallomást megfelelően, ami érthető, nem volt tapasztalatunk ezen a téren, és nem is kellett tartanunk attól, hogy valaha bíróságra kerülünk. Borboly Csaba viszont valószínűleg jóelőre számolt ezzel az eshetőséggel.
Egry G., az a baj, hogy senki nem mer Borbolyról beszélni. Valamilyen formában mindenki vagy érdekelt a hatalomszerzésében, vagy fél tőle. Szerintem Székelyföldön élők nincsenek abban a helyzetben, hogy beszélni merjenek.
Az RMDSZ számára Borboly nagyon fontos a rekrutáció szempontjából. És a Csíki medencében nagyon tevékeny, eredményeket produkál, hogy milyen eszközökkel, azt nem tudom. Van bázisa, mert megszervezte magának, és az kulturális kérdés, hogy az emberek mennyire toleránsak a szemétségekkel szemben, ha van közpolitikai eredmény.
June 1st, 2008 at 11:02 pm
Zoltán bejegyzéséhez most nem szólnék hozzá, sajnos, Hargita megyei vagyok.
No de, Tihi:
1. Bár sajtófelelős - is - vagyok a tusványosi szervezőcsapatban, az MPP kampánystábjához nem tartozom, ha tartoznék, vállalnám, hidd el.
2. Benne voltam a tavalyi Tusványos Press szerkesztőségében, Házséval kegyetlenül sokat dolgoztunk, hogy olyan legyen, amilyen volt, az olvasók véleménye szerint jobb, mint a tavalyelőtti (az ErGo-s főszervezők egyébként az ígértnél nagyobb fizetést adtak a végén, minden bizonnyal neheztelésüket és lesújtó véleményüket alátámasztandó). Megelégedve nem voltam ugyan vele - ezért hívtam be a politika.ro szerzőit, mert őket - mondjuk, ellentétben veled - értelmes, nyitott és jó íráskészséggel bíró fiataloknak ismertem meg.
És ha a “bojkot” fogalom értelme számodra végre világossá válna, akkor nem írnál többet Tusványosról. Nem beszélnél róla. Hidd el, ennek én örülnék a legjobban, mert buta emberekkel nem szívesen vitatkozom.
June 2nd, 2008 at 6:28 am
Zoltán, nem az a gond, hogy “senki sem mer” Borbolyról
beszélni, hanem az a gond, hogy minek? Ez a te
bejegyzésed Szász és Borboly morális és politikai érté
kéről marginális, mondhatni nem politikai kérdéseket
érint. Nem a te hibád, Hargita megyében a politika
nem politika, hanem személyes sértődések és harcok ügye
Hargita megyével kapcsolatban sosem a megye szegénysé-
gét, elmaradottságát, elszalasztott lehetőségeit, fej-
lesztési deficitjét, nemlétező infrastruktúráját vitat-
ják, hanem azt, hogy Borboly vagy Szász lopott-e, s ha
igen, hát mennyit. A te hibád ebben a történetben,
hogy erősíted ezt a politikaellenes diskurzust, lemész
békába, sorolod a személyes, gimnazista sérelmeidet,
ezt ne tedd, szerintem, mert tényleg önmagadat, és nem
Szászt és nem Borbolyt diszkreditálod. Azt sugallod,
hogy ez a fajta szemlélet normális, vitatható, és
egyáltalán szóra érdemes. Teljesen érdektelen, hogy
az egyébként Fidesz által kinyírt Szász kicsoda (ne
felejtsük el: nem Borboly győzte le, hanem Szászt az
MPP csinálta ki, Fidesz jóváhagyással és ösztönzéssel)
teljesen érdektelen, hogy az RMDSZ által kényszerből
futtatott Borboly most hol tart. A kérdés, hogy a
politikai értelemben halott Székelyföldet hogyan lehet
revitalizálni?
June 2nd, 2008 at 6:37 am
Boróka, szerintem az is nagyon fontos kérdés, hogy KI szerez hatalmat. Azon a véleményen vagyok, hogy a politikus elsősorban hiteles és megbízható kell legyen, a szakpolitikák kidolgozásában az apparátus dolgozik.
Nem tartom elfogadhatónak, hogy úgy gondolkozzunk,: igaz, hogy sikkasztott, csalt, hazudott valaki, de lám, mennyit dolgozik.
A hatalmukkal visszaélő, önérdeküket a rájuk bízott ügyek elé helyező politikusok biztosan nem olyan irányba fogják alakítani a világot, amilyenben jól éreznénk magunkat.
June 2nd, 2008 at 7:15 am
Félreértesz, nem azt állítom, hogy a moralitásnak nincs helye a politikában. Azt állítom, hogy sem Borboly, sem Szász, sem az egész Hargita megyei “politikai” “elit” nem politikai és nem elit. Ha túlértékeled a szerepüket, legitimizálod őket. Tegyük fel a kérdést: ki és miért csinált Szászból politikust? Továbbá: miért erősebb Hargita megyében a kontraszelekció az RMDSZ-ben, mint máshol (máshol is túl erős, sajnos)? Ebben a megyében nem reális politikai képletek működnek, hanem mesterségesek, és ezeknek a mesterséges képleteknek az életben tartása közös magyar-magyar érdek. Mondhatni, magunkra vessünk.Az egyetlen esély arra, hogy lecserélhető legyen ez a kelepce az, ha szakpolitikai kérdéseket és célokat követünk, és azokra figyelünk, akiknek van szakpolitikai alternatívája. Hargita megyében van jó oktatáspolitikai, környezetvédelmi szakpolitikus. Hargita megyében van jó gazdaságpolitikus, és valószínűleg találni olyant, aki ért a fejlesztéspolitikában. Hargita megyében pokoli az ifjúságpolitika és a gyermekvédelem (nb. Borboly pont ezen a szakteruleten dobbantott, miért nem kérdez rá senki a kudarcokra? el nem végzett munkákra) - lást az utóbbi hónapok sorozatos botrányait. Beszéljünk ezekről, és figyeljünk azokra, akiknek van mondanivalója erről. És felejtsük el a demagógiát. Nekem túl rövid az életem a pitiáner ügyekhez. Neked nem?
June 2nd, 2008 at 10:25 am
Boróka, igazad van, egyetértek. De ehhez az kéne, hogy legyen megfelelő intézményi háttér. Én eddig azt hittem, hogy lehetséges a pártatlan sajtó, pártatlan agytröszt. Egyre inkább kezd változni a véleményem… A kulturális feltételek nem adottak. Sem nálunk, de Magyarországon sem váltak dominánssá a liberálizmus alapeszméi. Mindegy, hogy jobb vagy baloldalon, a konzervatívok sem a középkorban élnek már, nem ezeken az alapértékeken nyugszik már az ideológia.
Arról van szó, hogy nincs liberális demokráciát működtető jogállam. Ha nincs gazdasági vagy politikai hatalmad, nem tudsz élni a jogaiddal. Az állam nem véd hivatalból, az informális hatalmadon múlik, hogy meg tudod-e védeni magad.
Akinek nincsenek erős barátai, azzal bármit lehet tenni.
Szóval, ha nincs jogállam, nincs meg a pártatlanság lehetősége, ha nincs meg a pártatlanság lehetősége, akkor az ember pártosságra kényszerül, ha nincs olyan párt, amivel azonosulni tudsz, akkor marginalizálódsz. Én ezt így látom.
A pártok szervezik a civil szférát, és nem fordítva. A pártok ellenőrzik egymást, mert nincs más módja az ellenőrzésnek.
Tehát amit írsz, rendkívül fontosnak tartom, csak hogyan lehetne ezt megvalósítani? Ki teheti meg, hogy számonkér? Ki nem függ valamilyen formában azoktól a személyektől, akiknek az érdekeit sérti?
Épp az a csapda, hogy érdemben tartalmi politikáról az tudna beszélni, aki a döntéshozók közelében van. Csíkszeredáról csíkszeredaiak, Vásárhelyről vásárhelyiek, viszont éppen emiatt ki vannak szolgáltatva. A vita nem kaphat nyilvánosságot. És egy elemzés elvégzése nem könnyű feladat, ki fizet érte? Egy tényfeltáró anyag elkészítése sem könnyű feladat, ki fizet érte? Sajnos csak az, akinek érdekében áll, és elvár érte valamit, ha nem is manipulációt, de lojalitást mindenképpen. Ezek nem mindig vannak kimondva, de tudod, ha érdeket sértesz, akkor véged.
June 2nd, 2008 at 11:00 am
Jótól kérded, aki önként és dalolva marginalizálta magát:))). Hosszú távon én azt látom, hogy ez a látszólagos elhallgattatottság kifizetődő. Nem szabad egyetlen választási kampányban feloldódni, nem szabad helyiérdekű vitákban kiszolgáltatottá válni. Civilszféra márpedig van. Kulturális szféra máredig van. Szerintem az RMDSZ és az MPP pontosan tudja, hogy ezek a szférák lassan lassan elérhetetlenné válnak számára, hogy ezeknek az alakulatoknak a rákfenéje a velük szemben mutatott közömbösség, a távolmaradás, az elfordulás. Ha megnézed, egyik párt mögött sincs szakértői réteg, nincs mögöttük elit. Ez nem baj, el kell jönnie a teljes összeomlásnak, hogy az új társadalmi párbeszéd elkezdődjön. Addig pedig kivárás van. Ott a román sajtó, ott a magyarországi sajtó, körülöttünk van egy világnyi mediális tér, amelyben lehet mozogni, értelmezni, elemezni, értelmes szakmai életet élni.És ha majd az erdélyi olitika is felnő ebbe a világba, kinő a maga által teremtett mocsárból, akkor lehet majd egymásrafigyelésről beszélni..
Azért nekem elégtétel pl az, hogy sok minden kiküszöbölődött abból, amit mi (egykori politikai újságíró-kollégáimmal) hibaként felróttunk, számonkértünk. Az RMDSZ idei kamánya professzionálisabb volt, nem (feltétlenül) ütközött etnikai korlátokba, Borbély különösen hozta a szakpolitikai üzeneteket. Bár személyes életünkben sokat vesztettünk az akkori vitákban, de most sokminden beérni és igazolódni látszik. Éppen ezért bízom benne, hogy egy letisztulás folyamatát, és nem a teljes elsötétülés folyamatát követjük. Persze, ki tudja, én már nem vagyok politikai újságíró:)
June 2nd, 2008 at 4:04 pm
nem látok sok különbséget e blogbejegyzés és e között: http://limbacailor.wordpress.com/2008/05/29/de-ce-nu-il-votez-pe-emil-boc/
úgyhogy…
June 2nd, 2008 at 7:17 pm
Nandija, a kritikának van helye, mert ez egy ilyen hirtelen a szöveg. Azt gondolom, hogy ez egy blog, és ezért elfér rajta egy ennyire szubjektív és személyeskedő írás is.
Ezt gondolom, és ez említett okokból gondolom ezt, nincs értelme körülírni, becsomagolni.
Ha nem személyekről, hanem pártokról beszélünk, de úgy, hogy közben konkrét személyekre gondolunk, akkor elkenjük a lényeget és összemossuk a tiszteletet érdemlő személyeket azokkal, akik nem méltóak a tiszteletünkre.
Szerintem óriási hiba Borboly Csabát és például Winkler Gyulát egy skatulyába helyezni. Ha az RMDSZ-t kritizálod, mindenkit kritizálsz, aki rmdszes színekben politizál.
Én az RMDSZ politikájának lényegével egyetértek, kizárólag az erkölcstelen politikusai zavarnak. Ezért gondolom azt, hogy vagy kimondjuk, hogy erről van szó, vagy akkor inkább ne csomagoljuk a szervezet egészének szóló kritikaként, mert annak semmi értelme.
Én elmondtam, hogy a két személyről mit tudok, és miért gondolom, hogy nem érdemlik meg a közösség bizalmát és a politikai hatalmat, ennél többet nem tehetek.
Ha senki nem mer beszélni, akkor mire számíthatunk, milyen világban fogunk élni?
June 2nd, 2008 at 10:33 pm
Mikor legutóbb kiábrándultam a politikából, hogy az nem más, mint szenny, csalás és korrupció és hogy ezt fölösleges nagyívű tudományos művekben elemezgetni, mert az köszönőviszonyban sincs a valósággal és ennek a nézetemnek helyet adtam, az általam nagyra tartott és becsült becsült budapesti tanár úr mosolyogva a következőt felelte:
“De István, a katolikus egyházban is vannak pedofil papok, mégis működik a szervezet.” Igaza volt.
Lehet naiv vagyok, meg fennkölt, magasztos elképzeléseim vannak a civil társadalmat illetően, de úgy gondolom, annak kellene lelepleznie a nyilvánvaló mocskos ügyleteket. Tudom, tudom, ebben a szaros erdélyi biliben majd mindenki összekente a kezét, beleértve a civil társadalmat is, de ez a bejegyzés meg a körülötte kialakult polémia mérföldkövet jelenthet e tekintetben. Elvégre ez lenne az egyik célkitűzése ennek a posztnak. Csak el ne érje a biliben tomboló vihar szele.
June 15th, 2008 at 6:26 am
Szerintem az egy nyílt titok, hogy B.Cs. és úgy általában aa romániai politikusok túlnyomó többsége törvényesen, de látványosan meggazdagodik pár év politizálás után. Kiskapuk mindig akadnak. Ha nem így történik, akkor hülyének néznek, úgy a többi politikusok mint az emberek.
Ennek ellenére, ha újabb mandátumot akar akkor mérhető, mindenki számára egyértelmű hosszútávú és rövidtávú eredményeket kell felmutasson. Hargita megyében van bőven mit fejleszteni, jobbítani - reméljük megragadja a “történelmi lehetőséget” és bebiztosít magának még pár mandátumot azzal, hogy nagy összegeket hív le pályázatokból fejlesztésekre és komoly befektetőket vonz a térségbe.
Remélem nézetektől függetlenül a “független” és “nem független” sajtó szeme egyaránt rajta lesz, mert ugye az mindenkinek érdeke, hogy a fenti írásban megemlített nagyon durva visszaélések nyilvánosságra és törvényszékre kerüljenek.