Szóbeszéden alapuló petíció, óvatos alkotmánybírák, szerbiai választások – a héten ez foglalkoztatta leginkább a lapok publicistáit. Ezenkívül még hír, hogy helyt adott Băsescu fellebbezésének a Legfelsőbb Bíróság a tavalyi „büdöscigányozás” ügyében, Tőkés László megnyitotta kolozsvári EP-irodáját, Orbán Viktor az MPP-nek kampányol hamarosan, és Lőrincz Csillát nevezték ki államtanácsosnak, Szász Attila helyére.

„Azt beszéli már az egész város….”
A fenti idézet egy Skorpió-slágerből való, és Székelyudvarhelyen nagyon aktuális: a helyi Itthon, fiatalon mozgalom arra szólította fel Szász Jenő polgármestert, a Magyar Polgári Párt elnökét, megyeitanácselnök-jelöltjét, hogy tisztázza magát, mi igaz a városbeli pletykákból, miszerint korrupciós ügyletei vannak. Szász bizonyára jót röhögött ezen, és közben megszületett az MPP tömör válasza is: a petíció már csak azért is komolytalan és „érdemi válaszra érdemtelen”, mert az aláírója RMDSZ-es (sic!). Egy Székelyföldről Kolozsvárra szakadt „góbé”, Laczkó Vas Róbert így ír minderről a Szabadságban: „…bizonyítson a vádló! Cseperedő jogász-bojtárok is tudják, hogy ez a római jog egyik alapszabálya! Locsogni bárki képes, Iustitia tányérjain azonban évekig libikókázhatunk becsületsértés-ügyben, s mire megállapodik a mérleg nyelve, régen el van baltázva az egész! Az örökbecsű vígoperett-poén is okosabban él a gyanúperrel: Beszélik… De beszélik az ellenkezőjét is!”

„Vannak, akik egyenlőbbek”
„Nem akartuk megsérteni a hatalmi ágak szétválasztásának elvét” – szabadkozott Sergiu Andon, a képviselőház jogi bizottságának elnöke amiatt, hogy a testület nem foglalt állást Miron Mitrea ügyében, hanem a képviselőház plénumára bízta azt a döntést, hogy a bűncselekményekkel gyanúsított volt szállításügyi miniszter megmenekül-e vagy sem a bűnvádi eljárástól. Ezzel az idézettel kezdi vezércikkét Cseke Péter Tamás az Új Magyar Szóban, majd így értékeli: „Sergiu Andon csúnyán elszólta magát. A Scânteia egykori vezércikkírója mentegetőző érvelésével gyakorlatilag kimondta azt, amiről ezekben a napokban nagyon sok szó esik: a parlament a miniszter honatyák dossziéinak ügyében a jogállamiság alapvető elemét készül semmibe venni. Ha a jogász politikus a demokrácia megsértésének tekinti, ha a parlamenti szakbizottság »szentenciát« mond egy bűnvádi dossziéról, minek minősül az, ha a törvényhozói testület egésze teszi ezt meg?” A Nyugati Jelenben Chirmiciu András véleménye szintén lesújtó: „Miután – alkotmánybírósági segítséggel – mindent megtettek, hogy újabb és újabb védőfalakat emeljenek a politikusok törvénnyel szembeni védelmére, Andon és társai ráébredtek, milyen veszélyesen abszurd helyzetet teremtették. Amelyből egyszerűen nem tudnak kibújni: legfeljebb kézmosással próbálkozhatnak.”
„Ez az alkotmánybíróság által diktált eljárás a törvény fölé emeli a parlament tagjait, nem politikai jellegű cselekedeteikre kiterjeszti az immunitás védőszárnyait, s ráadásul megzavarja az ügyészségi kivizsgálás folyamatát, melynek a nagykönyv szerint bizalmasnak kellene lennie – állapítja meg Simó Erzsébet a Háromszékben. – (…) Mert holló hollónak szemét ki nem vájja. Így hát akár sutba is dobhatják az alkotmány ama cikkelyét, mely kimondja, a törvény előtt minden állampolgár egyenlő. Vannak ugyanis egyenlőbbek.”

„Két út áll előtted”
Választások zajlottak a múlt hét végén Szerbiában, amit sajtónk is élénk figyelemmel követett. Nem érte el az „Unió-barát” Borisz Tadics államfő Demokrata Pártja az ötven százalékot, és a mérleg nyelvét jelentő szocialisták szívesebben alakítanának kormányt a radikálisokkal. Balogh Levente a Krónikában a következőképpen értelmezte a végeredményt: „…a szerbek zöme továbbra is az országot egyszer már romba döntő irányzatok híve. Ez azonban ebben a formában valószínűleg mégiscsak túlzás: a többség vélhetően a Koszovó elvesztése miatti elkeseredés és dac miatt voksolt azokra a pártokra, amelyek nyíltan szembe mennek a tartomány függetlenségét elismerő EU-val. Más kérdés, hogy a zsigeri dac azt eredményezheti, hogy az ország továbbra is Európa páriája marad. Az ugyanis ma már csak illúzió, hogy a Koszovó fölötti szerb állami szuverenitás visszaszerezhető, és az is, hogy Moszkva komolyabb konfliktusokat is hajlandó felvállalni a szerb érdekek védelmében. Mint ahogy az is illúzió, hogy az EU azonnal megold minden gondot – viszont az Unióhoz való közeledésnél jobb megoldás jelenleg nem mutatkozik.”
A Krónika laptársának is van mondanivalója a szerbiai választások kapcsán: „…nem azok voltak nagyon sokan, akik a Demokrata Párt mellett álltak, hanem azok, akiket hidegen hagyott a radikális hangvétel, akiknek elegük van abból, hogy a szerbeket Európa nacionalistáinak tartsa a világ közvéleménye – véli Salamon Márton László az ÚMSZ vezércikkében. – Azok, akikben még elevenen él az akkor még a Balkán kapitalista oázisának, gazdasági tigrisének tartott hetvenes-nyolcvanas évekbeli Jugoszláviájának emléke. (…) Azé a Jugoszláviáé, amelynek a mai szerb polgárok közül legtöbben egyáltalán nem a mérete, a politikai ereje, hanem társadalmi hangulata és életszínvonala után nosztalgiáznak.”
„A szerbiai választások ideiglenes eredményeiből érdemes lenne tanulniuk a romániai és szlovákiai nacionalistáknak is: az autonómia eszméje nem ördögtől való – üzeni Magyari Lajos a Háromszékben. – Az idő úgyis elhozza a normalitás érvényesülését. Nem mindegy, milyen áron! Az agymosott és félrenevelt gyűlölködők verhetnek meg magyarokat a szemhunyósdit játszó hivatalosság orra előtt, lehet feszegetni Sütő András marosvásárhelyi emléktábláját, nevezheti egy közbűntényes szlovák rablóvezér »lovasbohócnak« Szent István királyt, az igazság órája egyszer mégis eljön.”

„Hej, hej helyesírás”
A hivatalnokok, politikusok gyatra helyesírása, fogalmazási készsége miatt csóválja fejét Farcádi Botond a Háromszékben: „Csak példaként említjük a »szotyori és kilyéni Művelődési Házak« szerkezetet: a kultúra iránti tiszteletet azonban nem a nagy kezdőbetűk indokolatlan használatával, hanem a helyesírási szabályok betartásával lehetne bizonyítani.” A szerző végkövetkeztetése: „…a világ egyre inkább a kommunikációról szól: ettől függ lassan a politikusok jövője, üzletemberek vállalkozása. A baj pedig onnan ered, hogy az ebben megmutatkozó igénytelenség nagyon könnyen a munka általános jellemzőjévé válhat.”
Van bajunk elég.

You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.