Hogy is kezdjem… Legyen in medias res… Arra a következtetésre jutottunk, hogy vagy nagyon jól, vagy sehogy. Egy többszerzős blognak egészen más a szerepe, mint egy személyes blognak. Az elvárások is mások. Mind a témákat, mind a tartalmat, mind a formát illetően.

A blog mégiscsak egy személyes, vagy legalábbis egy személyhez kötődő műfaj (vagy műnem). Nem a pénzen, nem a látogatottságon, hanem az időhiányon csúszott el most ez a próbálkozás.

Ígérjük, a politika.ro domainnévvel még találkozni fog a jövőben a Kedves Olvasó, nagyratörő terveinket nem adtuk fel. Most azonban úgy tűnik, mindenki jobban jár, ha energiáinkat nem ennek a blognak a fenntartására fordítjuk. Nem célunk egy n+1-edik romániai magyar webhelyet kényszeresen frissíteni.

Frankón a helyzet az, hogy sokkal nagyobb látogatottságú és példányszámú felületeken is adott a lehetőség az elemzői tevékenység eredményének megjelentetésére, de per pillanat erre sincs elég kapacitásunk. A probléma nyilván összetett. Ilyenkor kell azt mondani, hogy objektív és szubjektív okokból kifolyólag…

Ugyanakkor egyre biztosabbak vagyunk benne, hogy a publicisztikát és a politikai elemzést el kell választani egymástól. A kísérlet nem ért véget…

A marosvásárhelyi Népújság ma “Hülyék és pigmeusok” címmel közli vezető írását. A szerző a miniszterelnöki tisztségre pályázók hétvégei nyilatkozatait hallván, őszinte felháborodással teszi fel a politikai filozófia egyik kulcskérdését: „miért van olyan nagy tolongás a hatalom környékén…(?)”. A választ a címben sejtjük.
Először is a száraz, lecsupaszított tények: demokrácia van, így a PNL, PD-L és a PSD miniszterelnök-jelöltjei bejelentették indulási szándékukat a november 30-án esedékes parlamenti választáson. A jelöltek bemutatkozásuk során politikai beszédükben támadást is intéztek ellenfeleik irányában. Személyes hangvételű megjegyzésekkel fűszerezve. És akkor nézzük, mi kerekedik ebből Mózes Edith tollában!

Kezdődik mindjárt az említett kérdéssel, ami inkább retorikai fogás, semmint traktátus az ember természetéről. Miért ragaszkodik körömszakadtáig a bársonyszékhez, vagyis a hatalomhoz a politikai elit? A szerző állítása szerint, a hétvégén végre válasz született a kérdésre és épphogy az érintettek irányából. Történt ugyanis, hogy egyszer csak leszögezték a parlamenti választások időpontját (november 30, kedves olvasó) és rövid idő alatt három jelölt jelezte abbeli szándékát, hogy négy évre megkaparintaná az ország kormányának kerekét. Bármi is történik nem marad miniszterelnök nélkül az ország - közli megnyugvását a szerző. Vagyis a rendszer áll, nem fenyegeti a káosz, a funkcióhoz társuló hatalom és az azt gyakorló versengő elit állandó változók maradnak. Marad a demokrácia. Kedvenc részünk ekkor: „mert ha télen kenyerünk nem is lesz, mert megeszi a ´rezsi´, legalább a miniszterelnök biztos”. Vagyis a társadalmi harmóniát nemhogy a közelgő politikai harc, hanem még a tél is veszélyezteti. A baloldali agitátor értelmiség modelljével van dolgunk: szociális érzékenység táplálta cinikus kritika éri a rendszert (figyeljünk a többes számra és a kenyér üzenetére!). A Népújság a nép nevében beszél, akár igaza lehet, hogy a „népek” körében is nagy úr a gyomor.

Az üzenet lényege és talán az elején feltett kérdésre a válasz is csak ezután következik. A jelöltek „jelöltek” lesznek, koncra vágynak, jó nagyra és zsírosra. De most figyeljetek: „Nem csoda, ha – egyébként úriemberekhez és magas állami méltóságokhoz méltatlan stílusban – marakodni kezdtek érte.” Vagyis a politikusi minőség problematizálását látjuk. Megkülönbözteti a magas erkölcsi és társadalmi hitellel bíró úriemberek alkotta állami méltóságokat és a szóban forgó politikusokat. Utóbbiak nagyképűek és beképzeltek, önmagukat tömjénezik, nem alkalmasak, de nem is képesek semmire. Szemükben az állam csupán egy zsíros konc, saját hasznuk érdekében visszaélnek a hatalommal, erkölcsi hullák. Mindezt a modortalan viselkedésük (vagyis a személyes támadások) tükrözik. És íme a szöveg csúcsa: „Ha elhisszük vezető politikusainknak mindazt, amit egymásról és politikai ellenfeleikről állítanak, akkor rá kell jönnünk: gazemberek, csalók, hülyék, pigmeusok, haszonlesők és eszementek indulnak novemberben, az állampolgároknak közülük kell választaniuk.” (ne higgyétek el, van magyarázat!) Ezzel  be is fejeződik a cikk (egy mondatban még reményt ad a jövőnek és beszól az elnöknek). Így első felolvasásra hiányérzetünk támadhat, talán elmaradt a válasz a kérdésre?
Retorikai fogás, nem kérdés. De bizonyos értelemben a válasz ott van, mégpedig a koncra vágyó pigmeusok és a velük szemben álló állami méltóságok ellentétpárjában. A pigmeus barbárok tolonganak a hatalomért, holott civilizált úriember módjára versengeniük kellene érte. Ademokratikus rendszer intézményeit működtető elit  a maga képére formálja a politikai harcot. És ha csak pigmeusok tolakodnak, akkor ugye marad az utolsó mondat fohásza a jövőért. De nem kell kétségbe esni. Ízlés és jelentés hatalommal történő összefonódottságára a politikai kultúra a válasz.

A politikai kommunikáció és maga a demokrácia néha hangos és zajos, sőt mint látjuk undorító, de ne feledjük, hogy választott és választó interakcióban van. Egyik a másiknak a függvénye. Az, hogy a román politikai kultúra nyilvánosságába belefér a lehülyézés ha megmondom a frankót az ellenfelemről ne adjon okot kétségbeesésre. Sőt, a román pártok előítéletmentes koalíciós hajlandóságát és közös ügyeiket ismerve, nem is igazán vehető komolyra. Ez a választóknak szól, a saját bázisukat erősítik azzal, hogy az ellenfélről tisztán érthető, negatív képet festenek. Ami azonban érdekes, az az, hogy mennyire tűnik ellenszenvesnek mindez az erdélyi magyar szavazónak? Értékelné RMDSZ vagy MPP hasonló megnyilvánulásait? Átszavazna a cikkíró „pigmeusaira”? Egyáltalán van-e sajátos politikai kultúra az erdélyi magyarok, így akár egész Erdélyben, vagy esetleg csupán a magyar, illetve a román politikai törések és magatartások tükröződnek vissza? Milyen következménye van egyiknek, másiknak?
A szerző számára mindenképp idegen ez a magatartás. És ha elég sokan olvassák az írást és még hallgatnak is rá, akkor jó eséllyel csak úriember politikusokról olvashatunk híreket.

Hétfő, elkezdődött a hét, szorgos sajtómunkásaink pedig a hétvége tanulságait summázzák a nyájas olvasóknak. A mai nap közéleti Olümposza az önrendelkezés és az olimpia. Így az Új Magyar Szó az olimpiai aranyérmek apropóján ébreszti világ jobb előremenetelének vágyát, az erdély, pont ma pedig egy, a Dunatv-től átvett hírösszefoglaló jellegű anyaggal hajt fejet a Madárfészekben kialudt olimpiai láng előtt. A Vásárhelyi Népújság szintén. Ezen túl, a Krónika és a Háromszék Băsescu Dél-Oszétia kapcsán tett hétvégei nyilatkozatait értelmezi. Történt ugyanis, hogy az elnök ismét nemet mondott a kollektív jogokra, megerősítette Románia hivatalos álláspontját, felmondta a hagyományos román külpolitikai kliséket. A vezető anyagok forró nyomon vannak: az erdélyi magyarok autonómiája habzik a Fekete-tenger hatalmi játszmáinak közepette. Ezen utóbbi két írományt vennénk szemügyre.

Băsescu üzenete

A Krónika publicisztikájában a hellén mitológia alakjai közé emeli pár pillanatra az elnököt. Balogh Levente tollában Traian Băsescu az energiapolitika színpadán szépséges, ám tragikus sorsú trójai jósnő, Kasszandra szerepében tetszeleg. A párhuzam megáll az előrelátás képességénél: a román elnök évek óta igyekszik felhívni a szomszédság figyelmét Moszkva nagyhatalmi ambícióira. Mindhiába, pedig lám Grúzia kapcsán beigazolódni látszanak félelmei: az orosz maci ébredezik és vélhetően nyújtózkodik még Románia felé is. Sőt, a tragikus esemény okoz más természetű szorongást is Bukarestnek, vezeti fel az önrendelkezés kérdését a szerző: „Márpedig Bukarestben a gáz- és kőolajcsapok elzárásánál sokkalta jobban félnek bármiféle önrendelkezési törekvéstől, mivel minden egyes ilyen kezdeményezésben precedenst látnak a romániai magyar kisebbség önrendelkezési igényei számára”. Igaz, kissé erőltetett önrendelkezési igényről beszélni a szakadár grúz tartományok esetében, de ha Moszkva ezt mégis így látja, akkor arra érdemes odafigyelni (vagy akár az USA, lásd Koszovót). A cikk csattanója egy jó tanács a szorongó román fővárosnak, ha továbbra is népeket és területeket szándékszik tulajdonolni: „Az továbbra is elkerülni látszik a román vezetők figyelmét, hogy a tapasztalatok alapján épp a széles körű önrendelkezés biztosítása veheti elejét az elszakadási törekvéseknek.”

Igen, esetenként ez így is van. A szerző figyelmét csak az kerülte el, hogy éppen a szóban forgó grúziai konfliktus az egyik ellenpélda. Jogilag, bár széleskörű autonómiával rendelkeztek a szakadár tartományok, ennek vezetői, a Putyinhoz közeli, volt KGB-s tábornokok meglepő módon mégsem kértek belőle. Valószínűleg azért, mert nem az istenadta népek önrendelkezése volt a tét. Abházia és Dél-Oszétia politikai értelemben üres fogalmak. Ahol politikai közösség nincs, ott a romantikus nemzeti cél is hiányzik. Hogy a diskurzus szintjén szerepel, az orosz leleményességet dicséri a nemzetközi diplomácia, netán a jog nyelvén. A Krónikában meg talán azt, hogy Bukarest és mi is, erdélyi magyarok egy kicsit a magunk képére formáljuk a minket körülvevő világot.

Üzenet az olvasóknak

A Háromszék közölte anyagot Farkas Réka jegyzi. Nagyjából hasonló logika és érvek mentén halad, sőt nyugvópontja is majdhogy azonos. Óvatosan bánik a „precedensekkel”, úgy tűnik ez a fogalom kimerült Koszovó függetlenségének kinyílvánítása óta: „más múltból, hagyományokból eredeznek a különböző kisebbségi igények, más-más okból szeretne autonómiát, függetlenséget egy-egy népközösség, és más-más eszközökkel igyekszik érvényt szerezni jogainak. Nincsenek azonos helyzetek és azonos megoldások (..)” De, igenis vannak. Akad még közös elem, vonás a példák között. Sajátos másrészt a cikk befejezése, lüktet benne a székely virtus. Míg Balogh Levente jó tanáccsal látja el országunk vezetőjét, addig Farkas Réka továbbviszi az ajánlást és lerántja a leplet Románia példaértékű kisebbségvédelméről: „(…) bármennyire igyekszik meggyőző lenni, tudja, csak egyéni jogok biztosításával nem elégítheti ki a közösségi igényeket.” Ez ugye, a székely olvasótábornak is üzenet.

Lényeg a lényeg: a romániai magyarság autonómiatörekvése egyre színesebb hatalmi, befolyási kontextusban kerül. Egyfelől az EU intézményei és már működő autonómiaformái, az Amerikai Egyesült Államok Balkáni precedense (Koszovó) és a birodalmi logikától hevülő sajátos orosz kisebbségvédelem. Ezek az érvényesülő trendek, a tág értelemben vett politikai környezetünkben. A szerzők mégsem ezekhez szólnak, hanem a román elnökhöz. Băsecu üzenetében megszólítva érzik az erdélyi magyarságot és viszontválaszt adnak. Akkor pedig summázhatjuk: az erdélyi magyar véleményformáló elit szerint az önrendelkezés elsősorban belpolitikai kérdés.

Új rovatot indítunk. Ezentúl alkalomadtán kivesézünk egy éppen aktuális erdélyi magyar publicisztikát, vezérviccek, véleményt. Íme az első, még fiatal és zöldfülű, ezért legyetek elnézők. E napi:

Új Magyar Szó: Fohász az örök békéhez

Most már biztos: az Új Magyar Szó szerkesztőségében humanisták is rejtőznek. A kora hétfői vezércikk 331 szóban a nagyhatalmak erkölcsi alapállását, sőt felelősségét piszkálja Grúzia kapcsán. A biztonságpolitika kérdésein túl, a publicisztika a Dél-Oszétiai konfliktus szereplőit, történésmódját és következményeit a humanizmus műtőasztalára helyezi. A morál csúcsairól szemléz és nyugtáz: a nemzetközi politikai porond birodalmai (ti. AEÁ, Oroszország) hanyatlanak, szó szerint a vak sorsba rohannak. Miközben cél és eszköz szerepet cserél, a világrend hatalmi képletébe mégis bekerülhet Európa. Szerencsénkre? Akár, de azért mi mégis visszakérdeznénk Fortunát. Bár vak, hátha még nem süket.

A vezércikk felmondása:

„Nemzetközjáték” címmel, mindjárt az elején utalással van dolgunk: a háború drámája a szereplők ludikus, felelőtlen játékosi magatartásából fakad. A konfliktushelyzet beavatottjainak cselekedeteiből hiányzik a humanizmus, bár a demokrácia értékei iránti következetesség. A helyzet eszerint a következő: Szaakasvili tévedett (felelőtlen, öngyilkos), Bush buta és rosszul érvel (a logika nem erőssége, műbalhés) Oroszország meg birodalmi banditizmust művel (garázda, provokáló, katonai maffia). Elszabadult a pokol, a nagyhatalmi szereplők tetteinek mozgatórugója mögül hiányzanak az értékek, sőt „a demokráciát régen feláldozták a biztonság oltárán.” Vagyis az erőszak kölcsönhatásában levő államok belső legitimitása is kérdéses. Sodoma és Gomora vívja csatáját, mondhatnánk némi bibliai poétizmussal.

A világot átölelő pesszimizmus után, a publicisztika mégis váratlan fordulattal reményt csempész be a képletbe: éspedig Európát. Pontosabban, az Európai Uniót, aminek a minősítése igazi sztereotip európer: „bűntelen harmadik”, egyensúlyérzéke van, kulcsszavai a normalitás, stabilitás, jó tárgyalási-közvetítési potenciál, de legfőképpen intelligens. Aki ezen utóbbi jellemzőn meglepődik, az bizonyosan e közhely értelemben nem az. Tehát, az értelem és a béke szigete, Európa talán majd rendet vág az erkölcsi értelemben hulla nemzetközi politikai szereplők körében. És nem mint ahogyan azt már megtette civilizátorként, pl. a keresztes-háborúk idején. De hogyan lehetne másként, az sajnos most nem derül ki. Az értelemre hagyatkozni szép, ám üres szólam, főleg ha tisztában van a szerző a demokrácia védelmének paradoxonával. A demokrácia meg kell védje magát ellenségeivel szemben, még ha ez a humanitárius eszmék táplálta szabadságjogok korlátozását is jelenti. Erre a logikai csavarra éppen hogy az Amerikai Egyesült Államok a példa. Talán ezért is zárja sorait Ágoston Hugó Európa szerencsés helyzetének ecsetelésével: „nem kell szétválasztania a demokrácia védelmét a gyakorlásától.”

A publicisztika Kant „Az örök békéhez” című jegyzetét idézi. Mindezek ellenére mégis azt kell mondani, hogy a nagyhatalmi logikán nem szerencsés számon kérni a morális indíttatást. Mert mondjuk, farag magának a cselekvő is. Ez esetben ugye Oroszország, aki diskurzusában éppen Woodrow Wilson, volt amerikai elnök, népek önrendelkezésének elvét érvényesíti, védi, akármi. És George Bush is. Vagyis, magyarán, a cselekvések merőben más értékek és célok mentén történnek. Ezeket is meg- és el lehet ítélni. Poén pedig nincs (ha valkinek netán eszébe jutna, a kommentekben szívesen fogadjuk).

Az alternatív küszöb alkalmazására még nem volt precedens. A törvény félreérthetetlenül fogalmaz: az alternatív küszöb (6 képviselői és 3 szenátori választókerület megnyerése) a koalíciókra is érvényes. A probléma abból adódik, hogy amikor az önállóan induló pártok 5%-a helyett a koalíciók számára két párt esetén 8%-os küszöböt ír elő, nincs odaírva megint, hogy kivéve, ha teljesítik az alternatív küszöböt.

Oda van írva, hogy koalíciókra is érvényes az alternatív küszöb? Oda. Oda van írva, hogy 8% vagy az alternatív küszöb? Nincs. Tehát akkor a nem jogállam Romániában mitől függ, hogy precedens hiányában bele fognak-e kötni a magyar választási vagy politikai koalícióba? A konkurens pártok politikusainak szeszélyétől. Elméletileg járható út, ha mindenki úgy akarja. Az ÚMSZ megkérdezte a PSD és a PNL egyes politikusaitól, hogy mi a dörgés szerintük? Még Iliescu is azt mondta, mehet.

Szóval ez a helyzet pillanatnyilag a küszöbbel.

Ami a nagyobb bökkenő, hogy nincsenek meg a választási körzethatárok. Az RMDSZ nem lesz hülye ezek ismerete nélkül konkrét választ adni, mert lehet, nincs is megegyezési kényszer. Az MPP ugyancsak nem lesz hülye elfogadni az RMDSZ-be való tulajdonképpeni visszatérést ennek ismerete nélkül.

A nagy poén az lenne, ha Tőkés László kiegyezne Markó Bélával, Szász Jenő pedig kimaradna. A politikában és a szerelemben bármit lehet… vagy hogy is van ez a mondás…

Szerinted? (Ha még olvassa valaki egyáltalán a lusta politológusok blogját, nagyon szépen megkérjük, írja meg a véleményét! Danke sehr… (jó, elfoglaltak voltunk, bocs (jó, lehet, hogy Fortunának is volt egy kis baja velünk.)))

Sepsiszentgyörgyön az rmdszes Antal Árpád, Gyergyószentmiklóson az mppés Mezei János foglalhatja el a polgármesteri forgószéket.
Sepsiszentgyörgyön, a 21 városi tanácsos közül 9 mppés, 8 rmdszes, 3 románok szövetséges, 1 független, tehát az MPP-nek a fele plussz egyes többséghez még két szavazatra, a kétharmados többséghez még öt szavazatra van szüksége. Gyergyószentmiklóson a 17 városi tanácsos közül 10 mppés, 7 rmdszes, tehát az MPP-nek a fele plussz egyes többsége megvan, a kétharmados többséghez még két szavazatra van szüksége.
Abszolút többség szükséges a költségvetés elfogadásához, helyi adók és illetékek kiszabásához, megyei és más programokba való bekapcsolódáshoz, társulásokhoz, együttműködésekhez. A közvagyont érintő határozatok elfogadásához viszont kétharmados többséget ír elő a helyi közigazgatásról szóló törvény. A költségvetés tervezetének kidolgozása a polgármester feladata.
Mire lehet számítani a fenti összetétel mellett? Melyek azok az ügyek, amelyeket illetően nehéz lesz közös nevezőre jutni?

.

A hét kérdése: Antal Árpádra vagy Csinta Samura szavaznál a sepsiszentgyörgyi polgármester-választás második fordulójában? Az első fordulóban Antal Árpád a szavazatok 41%-át, Csinta Samu a szavazatok 36%-át szerezte meg.

A 21 városi tanácsos közül 9 mppés, 8 rmdszes, 3 románok szövetsége színeiben, 1 függetlenként szerzett mandátumot.

Mit jelent ez? Mi várható? Ki lenne jobb polgármester?

.

Rendkívül örülök, hogy nem Hargita megyében kell ma szavaznom. Udvarhelyi barátaim szerint a Szász Jenő ellen felhozott korrupciós vádak igazak. Ugyanakkor Borboly Csaba aljassága és gátlástalansága felülmúlhatatlan, és ezt mindenki tudja, aki anno tevékenykedett diákszervezetben. Tessék választani! A két esélyes: BCs, a középiskolások naivitását kihasználó, pályázati pénzeik elsikkasztása révén felkapaszkodott erkölcsi hulla, aki az RMDSZ erős embereinél bevágódva, egykori támogatóit később hátbaszúrva építgette politikai karrierjét, illetve SzJ, a demagóg udvarhelyi pártalapító, aki az udvarhelyi választók és a Fidesz naivitását kihasználva, a pánmagyar összeborulás oldalvizén építgette politikai karrierjét.

Borboly Csaba 1997-ben váratlanul beesett Aradra Grünstein Szabolcs kíséretében (minő véletlen, hogy ez a Grünstein Szabolcs néhány hete Szász Jenő disznóságait kérte számon Udvarhelyen…). Én akkor éppen az aradi magyar líceum diáktanácsának elnöke voltam, úgyhogy szerencsétlenségemre megkértek, segítsek nekik valutát váltani, majd megszálltak a város legdrágább szállodájában. Abban egyeztünk meg, hogy reggel találkozunk. Találkoztunk is, átadtak két doboznyi, számunkra használhatatlan magyarországi jogi vonatkozású füzetet, majd elhúztak. Nemsokkal utána megtudtuk, hogy a néhány hónapja pályázott pénzt (mindössze tízezer forintot) megítélte az aradi MAKOSZ tagszervezet számára az Illyés Alapítvány, és vártuk, hogy megkapjuk a központi irodától. Nem kaptuk meg. Többször telefonáltam a csíki irodába, Borboly Csabát kerestem, aki természetesen mindent a kezében tartott, és mindent irányított, mindig azt mondták, hogy nincs bent. Végül tizedik alkalommal véletlenül odaadta neki valaki a telefont. Mondom neki, Csaba, le kéne végre küldjétek a pénzt! És mit mond erre a jelenlegi esélyes hargita megyei tanácselnök-jelölt? Ordenáré stílusban hazudja, hogy ők Grünstein Szabolcscsal tulajdonképpen képzést jöttek tartani Aradra, amit én kellett volna megszervezzek, csakhogy én ezt elmulasztottam, viszont az összeget az útra, szállásra és természetesen saját honoráriumukra voltak kénytelenek elkölteni, majd lecsapja a telefont. Azóta nem tudok fenntartások nélkül bízni a romániai magyar civil és politikai szervezetekben mozgó személyekben. És amióta Borboly felfutott az RMDSZ-ben, azóta más rmdszesekben sem. Milyen emberek lehetnek azok, akik egy ilyen fazonra képesek bízni egy közösség sorsát? Miért van az, hogy Székelyföldön tízezerszer nagyobb sikkasztásairól beszélnek, és eddig soha senki nem vonta felelősségre?

Szász Jenőre vonatkozóan pedig Borbély Zsolt Attila szavait idézem, hogy senki ne mondhassa, rmdszes kötődéseim miatt akarom lejáratni: “Szász Jenő ügyesen mozgó karrierpolitikus, aki ha épp arra meggyőződésre jut, hogy pártján belül valaki veszélyezteti pozícióját, akkor Markót megszégyenítő határozottsággal, az alapszabályra fittyet hányva kizáratja . Hogy ő beáll akár strómannak, ha egyéni érdekei úgy diktálják, azt nem tartom elképzelhetetlennek.”

Éljen a választás szabadsága!

Előzetesben megkérem a kedves olvasóinkat, hogy a kampánycsendben ne olvassák ezt a bejegyzést. (Öncenzúrát, önmérsékletet!)

A héten tetőzött a kampány: kérdések merültek fel, hogy ki kit fizetett le, és Borboly Csaba lángra lobbant, szó szerint – igaz, csak a mása.

Székely al-Kaida
Mindkét magyar politikai szervezetet felháborította, hogy két álarcos pasas felgyújtotta Borboly Csabának, az RMDSZ Hargita megyei tanácselnökjelöltjének az arcképét, illetve a szalmabábuval „helyettesített” testét. A Youtube videomegosztó oldalon lévő felvétel miatt az MPP feljelentést tett ismeretlen elkövető ellen, akárcsak a Szász Jenőt ábrázoló emlékérem ügyében.

Bevásárlás választásra
Az erdélyi magyar hipermarketben nincs nagy választék – vásárlóból. Két fél tudja megengedni magának a bevásárlást, és ők nem románok. Hogy ki kit vásárolt meg, arról (mily meglepő!) eltérő vélemények vannak: Tőkés szerint Markó református lelkészeket vásárolt, a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete szerint (szintén) az RMDSZ gazdákat próbált vásárolni, az RMDSZ szerint pedig az MPP székelyudvarhelyi polgármesterjelöltje a romák lakta negyedbe látogatott… Ha mindez igaz, akkor lehet mérlegelni, ki járt jobban.

Nem kampány, persze…
Ismét Székelyföld-reklámpannót avattak csütörtökön Nagyajta és Apáca között, a tettes a Kovászna Megyei Tanács vezetősége. Demeter János, az intézmény elnöke azt találta válaszolni újságírói kérdésre: „a táblaállítás nem tévesztendő össze a politikai kampánnyal, hiszen ez közigazgatási kampány, amely állandó, és célja Székelyföld népszerűsítése”. Mi pedig el is hisszük neki.

Ki a hibás?
A helyhatósági választások után nagyon aktuális lesz Horváth István egy kissé korábbi karrikatúrája, amely megtekinthető itt.

Románia és Európa szégyene
Zaklatják a hatóságok a magyarórákra járó moldvai csángó gyerekeket, illetve azok szüleit. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége megkér minden magyar politikust és újságírót, hogy szólaljon fel ez ellen, illetve írjon róla. A helyiek „nemzetbiztonsági kérdésnek tekintik, hogy a gyermekek ne tanuljanak magyarul, s teszik ezt a minisztériumi főtisztviselő előtt is”.

Zongorahangverseny
A marosvásárhelyi Kultúrpalotában ad koncertet május 31-én, szombaton Borbély László magyarországi zongoraművész. Üzenem neki: halkan játsszon, mert kampánycsend van.

Most már tényleg forró kezd lenni a kampányhelyzet: górcső alá vették Szász Jenő vagyonnyilatkozatát, már az erdőkben is plakátháború dúl, azonkívül pedig nyilatkozatokkal csatáznak.

Ki az a Gyurcsány…?
A háború a Transindex portálon zajlik a leglátványosabban. Szász Jenő 2006-os vagyonnyilatkozatát összevetették az ideivel, amiből az derült ki, hogy „két év alatt 3 millió euróval gyarapodott Szász Jenő”. Az MPP replikájának cinikus vége van: „A közelmúltban Gyurcsány Ferenc által Szabad Sajtó díjjal kitüntetett Transindex szerkesztőségét felkérjük, hogy amennyiben a Magyar Polgári Párt elnökére vagy bármely más tisztségviselőjére nézve terhelő adójogi vonatkozású adatok birtokában van, haladéktalanul forduljanak az illetékes nyomozati hatóságokhoz.” Amúgy az MPP nyolcpontos e-mailben kérdezett Borboly Csabától és Bunta Leventétől, Verestóy üzleti érdekeltségeit firtatva, és ismét összefüggésbe hozta Borbolyt meg az RMDSZ-t az MSZP-vel, illetve annak vezetőjével. Kelemen Hunor viszont már unja a gyurcsányozást.

Orbán Viktor ismét segíteni jön
Helyteleníti Markó Béla, hogy Orbán Viktor ismét Szász Jenő segítségére siet (az RMDSZ elnökének bizonyára fáj, hogy nem érte jönnek…). Markó ezt a kijelentést csütörtökön tette Budapesten, és aggodalmát fejezte ki: „fennáll a veszélye, hogy megismétlődjön a nyolc évvel ezelőtti helyzet, amikor az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltjének csupán százhetven szavazatra lett volna szüksége ahhoz, hogy megnyerje a választásokat, egy független magyar jelölt azonban »elvitt« alig hétszáz szavazatot, és azóta nem sikerült Marosvásárhelyt visszaszerezni”. Érdekes, hogy míg Borbély László a vásárhelyi románok egy részének a szavazataira is számít, tehát nem etnikai kampányt próbál folytatni, addig Budapesten Markó visszaszerzésről beszél…

Új ábécé: A, Cs, B, F
Talán a leginkább Marosvásárhely és Sepsiszentgyörgy áll a romániai magyar sajtó figyelmének központjában: a Borbély–Florea- és az Antal–Csinta-párharc ígérkezik a legizgalmasabbnak. „Bár nyilvánosan soha nem vallotta be, több magánbeszélgetés alkalmával Dorin Florea elmondta, hogy csak azért száll versenybe egy harmadik mandátumért, hogy verjen rá örök ellenfelére, Borbély Lászlóra – írja a Krónika. – Csegzi Sándor alpolgármester lapunknak korábban kijelentette, hogy felettese szavaiból ítélve, amennyiben ő képviselte volna ebben a harcban az RMDSZ-t, Floreát hidegen hagyta volna a részvétel.” Vagy Csegzi becsüli le önmagát, és ezért értelmezi így Florea kijelentését, vagy Florea tényleg nem tartja őt komoly ellenfélnek, ami – érthető módon – fáj az alpolgármesternek. De szemrehányás is érződik ebből a kijelentésből: lám-lám, ha nem Borbély László indult volna, hanem Csegzi Sándor, akkor nagyobb esély lenne a magyar győzelemre. (?) A lap szerint a Florea–Borbély-párharc egyelőre csak napi üzengetésekben merül ki.
Sepsiszentgyörgyön ugyanakkor MPP–RMDSZ-versengés folyik, és nyilvánosságra hozták egy közvélemény-kutatás eredményeit is, amely szerint Sepsiszentgyörgyön, sőt az egész megyében vezetnek a szövetség jelöltjei és listái. „A Pro Scientia Administrativa kolozsvári közvélemény-kutató cég (nevüket eddig senki nem hallotta) adatait tegnap Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi polgármesterjelöltje ismertette. Két kutatás eredményeit hozta nyilvánosságra, az egyik Sepsiszentgyörgyön, a másik megyei szinten készült” – írja a Háromszék. De Kovács László volt magyar külügyminisztertől úgy tudjuk: közvélemény-kutatásokkal nem lehet választásokat nyerni.

„Példamutató” polgármester
Önmagát is megbüntette az aradi polgármester, olvasható a Nyugati Jelenben. „Mivel az összes nagyobb párt rendre megszegi a plakátozásról szóló rendeletet, és az aktivistáik minden létező szabad helyre felbiggyesztik a reklámokat, a hivatal most 800–1400 lej közötti büntetéseket szabott ki a vétkesekre. (…) A rossz nyelvek úgy tudják, ezeket a »költségeket« eleve bekalkulálták a kampány-büdzsébe, és tulajdonképpen megéri, mert a hatás, eredmény nagyobb, mint a büntetés.” Az RMDSZ-t még nem szankcionálták, derül ki a hírből.

Szokatlan bánsági eset
Ilyenre állítólag még nem volt példa a rendszerváltozás óta: egy magánszemély feljelentése nyomán a Temes Megyei Választási Bizottság úgy döntött a héten, hogy az RMDSZ választási plakátjait eltávolítják az egész megyéből azért, mert magyar nyelvű feliratot tartalmaznak. Az RMDSZ fellebbezett az Országos Választási Bizottságnál (BEC), amely helyt adott neki. Ettől függetlenül a szövetség most már hatnyelvű plakátokkal nyomul Temes megyében.
Eközben Funar és társai sem ülnek tétlen Bukarestben: a volt kolozsvári polgármester a kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezetet nyújtott be a szenátusban, a képviselőházban pedig három magyarellenes, illetve a nemzeti kisebbségeket hátrányosan érintő törvényt kezdeményezett a helyhatósági választási kampány kezdete óta a Nagy-Románia Párt, terjesztette el a hírt Márton Árpád háromszéki RMDSZ-képviselő.

Újabb finn példa
A finn állam támogathatja országa kisebbségi sajtóját, megengedi neki az Európai Bizottság – tudjuk meg a Népújságból. Az európai uniós végrehajtó testület azt hangsúlyozta, hogy az évi mintegy félmillió eurós rendszer „hozzájárul a kisebbségek védelméhez és a sajtó sokféleségéhez Finnországban, alig van negatív hatása az ország és szomszédai közti versenyre vagy kereskedelemre”. „Finnország közel 40 éve rendszeresen támogatja svéd, lapp és roma kisebbségének sajtókiadványait, de most jelentős változtatásokat tervez a rendszeren, és ehhez kérnie kellett az unión belüli verseny tisztaságán is őrködő EU-bizottság engedélyét” – írja a marosvásárhelyi napilap.

„Románia agyonhallgatta a kisebbségi chartát”
– nyilatkozta Sógor Csaba az Erdélyi Naplónak adott interjújában. „Románia tavaly decemberben írta alá, idén januárban megszavazta a parlament, és május elsejétől érvénybe is lépett. (…) A charta egyértelműen kimondja, hogy minden olyan jogszabályt meg kell szüntetni, amely korlátozza a kisebbségek nyelvhasználatát. (…) Az érvénybe lépett jogszabály előírja például a kórházi orvosok és ápolók kisebbségi nyelvtudását is.” Sógor, aki visszatérő interjúalany a hetilapban, azt is elpanaszolta, hogy az Európai Parlamentben nekik, magyar EP-képviselőknek állandóan meg kell küzdeniük román kollégáikkal. „Román kollégáink nagy előszeretettel próbálják összemosni az erőszakkal kisebbségbe kényszerített népcsoportokat a szabad akaratból választott emigráció tagjaival. Az erdélyi magyarságot nem vehetik egy kalap alá a németországi törökökkel, s ennek tudatosításáért szinte naponta meg kell küzdenünk.”

Hargitai fenyves erdő aljában…
Választási hirdetések jelentek meg fenyőfákra szegezve: az RMDSZ plakátjai a Bucsin-tető környéki erdőkben, az MPP-sek pedig a Gyimesekben. Az érintettek természetesen cáfolnak. Az erdészek meg olvasnak.

Szóbeszéden alapuló petíció, óvatos alkotmánybírák, szerbiai választások – a héten ez foglalkoztatta leginkább a lapok publicistáit. Ezenkívül még hír, hogy helyt adott Băsescu fellebbezésének a Legfelsőbb Bíróság a tavalyi „büdöscigányozás” ügyében, Tőkés László megnyitotta kolozsvári EP-irodáját, Orbán Viktor az MPP-nek kampányol hamarosan, és Lőrincz Csillát nevezték ki államtanácsosnak, Szász Attila helyére.

„Azt beszéli már az egész város….”
A fenti idézet egy Skorpió-slágerből való, és Székelyudvarhelyen nagyon aktuális: a helyi Itthon, fiatalon mozgalom arra szólította fel Szász Jenő polgármestert, a Magyar Polgári Párt elnökét, megyeitanácselnök-jelöltjét, hogy tisztázza magát, mi igaz a városbeli pletykákból, miszerint korrupciós ügyletei vannak. Szász bizonyára jót röhögött ezen, és közben megszületett az MPP tömör válasza is: a petíció már csak azért is komolytalan és „érdemi válaszra érdemtelen”, mert az aláírója RMDSZ-es (sic!). Egy Székelyföldről Kolozsvárra szakadt „góbé”, Laczkó Vas Róbert így ír minderről a Szabadságban: „…bizonyítson a vádló! Cseperedő jogász-bojtárok is tudják, hogy ez a római jog egyik alapszabálya! Locsogni bárki képes, Iustitia tányérjain azonban évekig libikókázhatunk becsületsértés-ügyben, s mire megállapodik a mérleg nyelve, régen el van baltázva az egész! Az örökbecsű vígoperett-poén is okosabban él a gyanúperrel: Beszélik… De beszélik az ellenkezőjét is!”

„Vannak, akik egyenlőbbek”
„Nem akartuk megsérteni a hatalmi ágak szétválasztásának elvét” – szabadkozott Sergiu Andon, a képviselőház jogi bizottságának elnöke amiatt, hogy a testület nem foglalt állást Miron Mitrea ügyében, hanem a képviselőház plénumára bízta azt a döntést, hogy a bűncselekményekkel gyanúsított volt szállításügyi miniszter megmenekül-e vagy sem a bűnvádi eljárástól. Ezzel az idézettel kezdi vezércikkét Cseke Péter Tamás az Új Magyar Szóban, majd így értékeli: „Sergiu Andon csúnyán elszólta magát. A Scânteia egykori vezércikkírója mentegetőző érvelésével gyakorlatilag kimondta azt, amiről ezekben a napokban nagyon sok szó esik: a parlament a miniszter honatyák dossziéinak ügyében a jogállamiság alapvető elemét készül semmibe venni. Ha a jogász politikus a demokrácia megsértésének tekinti, ha a parlamenti szakbizottság »szentenciát« mond egy bűnvádi dossziéról, minek minősül az, ha a törvényhozói testület egésze teszi ezt meg?” A Nyugati Jelenben Chirmiciu András véleménye szintén lesújtó: „Miután – alkotmánybírósági segítséggel – mindent megtettek, hogy újabb és újabb védőfalakat emeljenek a politikusok törvénnyel szembeni védelmére, Andon és társai ráébredtek, milyen veszélyesen abszurd helyzetet teremtették. Amelyből egyszerűen nem tudnak kibújni: legfeljebb kézmosással próbálkozhatnak.”
„Ez az alkotmánybíróság által diktált eljárás a törvény fölé emeli a parlament tagjait, nem politikai jellegű cselekedeteikre kiterjeszti az immunitás védőszárnyait, s ráadásul megzavarja az ügyészségi kivizsgálás folyamatát, melynek a nagykönyv szerint bizalmasnak kellene lennie – állapítja meg Simó Erzsébet a Háromszékben. – (…) Mert holló hollónak szemét ki nem vájja. Így hát akár sutba is dobhatják az alkotmány ama cikkelyét, mely kimondja, a törvény előtt minden állampolgár egyenlő. Vannak ugyanis egyenlőbbek.”

„Két út áll előtted”
Választások zajlottak a múlt hét végén Szerbiában, amit sajtónk is élénk figyelemmel követett. Nem érte el az „Unió-barát” Borisz Tadics államfő Demokrata Pártja az ötven százalékot, és a mérleg nyelvét jelentő szocialisták szívesebben alakítanának kormányt a radikálisokkal. Balogh Levente a Krónikában a következőképpen értelmezte a végeredményt: „…a szerbek zöme továbbra is az országot egyszer már romba döntő irányzatok híve. Ez azonban ebben a formában valószínűleg mégiscsak túlzás: a többség vélhetően a Koszovó elvesztése miatti elkeseredés és dac miatt voksolt azokra a pártokra, amelyek nyíltan szembe mennek a tartomány függetlenségét elismerő EU-val. Más kérdés, hogy a zsigeri dac azt eredményezheti, hogy az ország továbbra is Európa páriája marad. Az ugyanis ma már csak illúzió, hogy a Koszovó fölötti szerb állami szuverenitás visszaszerezhető, és az is, hogy Moszkva komolyabb konfliktusokat is hajlandó felvállalni a szerb érdekek védelmében. Mint ahogy az is illúzió, hogy az EU azonnal megold minden gondot – viszont az Unióhoz való közeledésnél jobb megoldás jelenleg nem mutatkozik.”
A Krónika laptársának is van mondanivalója a szerbiai választások kapcsán: „…nem azok voltak nagyon sokan, akik a Demokrata Párt mellett álltak, hanem azok, akiket hidegen hagyott a radikális hangvétel, akiknek elegük van abból, hogy a szerbeket Európa nacionalistáinak tartsa a világ közvéleménye – véli Salamon Márton László az ÚMSZ vezércikkében. – Azok, akikben még elevenen él az akkor még a Balkán kapitalista oázisának, gazdasági tigrisének tartott hetvenes-nyolcvanas évekbeli Jugoszláviájának emléke. (…) Azé a Jugoszláviáé, amelynek a mai szerb polgárok közül legtöbben egyáltalán nem a mérete, a politikai ereje, hanem társadalmi hangulata és életszínvonala után nosztalgiáznak.”
„A szerbiai választások ideiglenes eredményeiből érdemes lenne tanulniuk a romániai és szlovákiai nacionalistáknak is: az autonómia eszméje nem ördögtől való – üzeni Magyari Lajos a Háromszékben. – Az idő úgyis elhozza a normalitás érvényesülését. Nem mindegy, milyen áron! Az agymosott és félrenevelt gyűlölködők verhetnek meg magyarokat a szemhunyósdit játszó hivatalosság orra előtt, lehet feszegetni Sütő András marosvásárhelyi emléktábláját, nevezheti egy közbűntényes szlovák rablóvezér »lovasbohócnak« Szent István királyt, az igazság órája egyszer mégis eljön.”

„Hej, hej helyesírás”
A hivatalnokok, politikusok gyatra helyesírása, fogalmazási készsége miatt csóválja fejét Farcádi Botond a Háromszékben: „Csak példaként említjük a »szotyori és kilyéni Művelődési Házak« szerkezetet: a kultúra iránti tiszteletet azonban nem a nagy kezdőbetűk indokolatlan használatával, hanem a helyesírási szabályok betartásával lehetne bizonyítani.” A szerző végkövetkeztetése: „…a világ egyre inkább a kommunikációról szól: ettől függ lassan a politikusok jövője, üzletemberek vállalkozása. A baj pedig onnan ered, hogy az ebben megmutatkozó igénytelenség nagyon könnyen a munka általános jellemzőjévé válhat.”
Van bajunk elég.

Megkezdődött a kampány a múlt heti majálison. Megjelent az MPP programja, teljes gőzzel nyomul az RMDSZ is. Szinte még a sportrovatokba is beférkőznek a jelöltek. De mi ugyebár a politikai rovatokra összpontosítunk, és főleg a publicisztikára, így nehezen kerülhető el, hogy ne reklámozzuk valamelyik jelöltet. Nem gond: a reklám nem mindig pozitív.

Új polgári lehetőség
Bemutatta politikai programját a Magyar Polgári Párt, Új lehetőség címmel, május 2-án, az MPP székelyudvarhelyi kampánynyitóján. Az RMDSZ ugyanakkor „pártbeszéd helyett párbeszédet” hirdet. Rostás Szabolcs Krónika-beli vezércikkében úgy fogalmaz, hogy „a Magyar Polgári Párt vezetői a gombhoz varrták a kabátot, amikor előbb megalapították az alakulatot, és csak azután fogalmazták meg annak lényegét, a céljait”. Sőt az MPP „egyedi autonómiakoncepciójával a mostani rivális, az RMDSZ nélkül semmire sem megy, a két alakulat közötti őszi választási együttműködéshez pedig Szász Jenőék részéről több párbeszédkészség kell annál, mint kinyilatkoztatni: meg kell szüntetni az erdélyi belmagyar testvérharcot” – hangzik a „testvéri” figyelmeztetés a Krónika vezető szerkesztője részéről. Ezzel szemben az Új Magyar Szó kommentárjában, mint arra számítani lehetett, ízekre szedi polgártársai programját. Felrója nekik, hogy „nemrégiben még a román államfővel teljes összhangban állították, hogy a Románia számára a jövő a szimmetrikus regionalizmus”, ezzel szemben „a hivatalos kampánynyitón (…) bemutatott keretprogram »az aszimmetrikus regionalizmust tekinti Románia számára a területi-politikai közösségek kialakítása legmegfelelőbb keretének«”. „Az MPP szimpatizánsai számára jó hír, hogy a program egyelőre nem hivatalos: noha a nyilvánosság előtt bemutatták, még nem fogadta el az alapszabály szerint az »Országos (Nemzeti) Tanácsnak« nevezett kongresszus” – zárja epés kommentárját az ÚMSZ.

Nem etnikai kampány
„Fiataloknak építendő lakások, nyugdíjak, korrupció-ellenes harc és autonómia: áprilisi felmérésre hivatkozva, Markó Béla ezeket nevezte az erdélyi magyarokat leginkább foglalkoztató kérdéseknek” – tudhatjuk meg többek között a Nyugati Jelenből, amelyben Chirmiciu András ekképpen kommentálja a fent említett közvélemény-kutatási eredményeket: „Noha a prioritási sorrend említése alighanem az autonómiás lószemüvegű polgáriakat vitorlájából próbálja kifogni a szelet (…) a szövetség saját magát is kedvezőtlen megvilágításba helyezi. A fiataloknak építendő lakások ügyét ugyanis a Borbély László irányította minisztérium feladata, s az utóbbi években történt kétségtelen előrelépés ellenére a tulipánosok mégsem remekeltek e téren.” Majd tovább a cikkíró ekképp ostorozza az RMDSZ-t: „a korrupció (…) alighanem az RMDSZ legsebezhetőbb pontja, mivel az utóbbi években következetesen támogatta azokat az intézkedéseket, s azok a politikai alakulatokkal szövetkezett, amelyeket a közvélemény a korrupcióval azonosítja. Sőt, Frunda György korrupció-ellenes intézmények fogkihúzásán való munkálkodása belviszályba torkolt, amikor tiltakozásképpen Eckstein-Kovács Péter szenátor lemondott a parlament jogi bizottsága éléről.” (A helyesírási hibákért, a lap helyett, elnézést kérek.)

Felháborító
„Elfogadhatatlan, hogy a negyedrészt magyar ajkú Kolozsváron ne biztosítsák az anyanyelvhasználati jogot a közigazgatásban, sérelmezte Markó Béla” – idézi a Newsin hírügynökséget a Transindex. Markó a 18 év utáni, hirtelen felháborodása nyomán megígérte, hogy a szövetség „a megfelelő pillanatban, vagyis egy erős parlamenti többség összeállásakor újra napirendre tűzi a 215/2001-es közigazgatási törvény módosítását, és követelni fogja a közigazgatásban való anyanyelvhasználati jog 20%-os küszöbének 10%-ra való csökkentését”. Mintha az Erdélyi Magyar Ifjaktól (EMI) merítette volna az ötletet, ők ugyanis Băsescunak írt levelükben ugyanezt kérték, ugyanakkor azt is, hogy a nyelvhasználati küszöböt „ne csak az egyes településen élők arányához, hanem nominatív létszámához is kössék, ahogy azt például Finnországban vagy Kanadában teszik”.

Kis magyar homokozó
Szép példa lenne a magyar–magyar kiegyezésre a Bihar megyei MPP–RMDSZ-megállapodás, mely szerint a Magyar Polgári Párt nem indít megyeitanácselnök-jelöltet, sőt nagyváradi polgármesterjelöltet sem, amit Tőkés örvendetesnek nevezett, ám nem telt el hosszú idő, hogy ne történjék „magyaros váradi plakátháború”, egymás lehazugozásával. Az nem derül ki a lapokból, hogy nyelvet öltöttek-e egymásra.

Interjú a volt főnökkel
A Krónika volt főszerkesztőjével készített interjút az Új Magyar Szó jelenlegi főszerkesztője. Csinta Samuval, az MPP sepsiszentgyörgyi polgármesterjelöltjével beszélgetett Salamon Márton László, ami attól izgalmasabb, mint a többi kampányinterjú, mert Csinta volt a főnöke az egykor a Krónikánál dolgozó újságírónak. Érdekes részlet következik:

Riporter: „No igen, pályamódosítás. Így politikusként, a másik oldalról milyennek tűnik a sajtó a volt újságírónak? El tudja fogadni a sajtó akár övön aluli ütéseit is?”

Csinta Samu: „Igazán övön aluli ütésekkel eddig nem találkoztam.”

Riporter: „Majd fog.”

Mi pedig majd szemlézni fogjuk.

Lezárultak a választási listák a hét elején, továbbra is külön utakon az MPP és az RMDSZ. És feltételezhető, hogy sok politikusnál elkezdődött a fordított evolúció. Egyebek mellett ezt tükrözi sajtónk, és remélhetőleg tükrözni fogja a továbbiakban is, hogy kellőképpen biztosítva legyen szórakoztatásunk.

Diplomáciai csőd?
Nem egyezett meg az MPP és az RMDSZ, de egyes helyeken még talán van remény „civilizált kampányra”, amint azt a Háromszék írja. A helyzetet Fall Sándor a Krónika vezércikkében így elemzi: „A helyzet kialakulásához (…) hozzájárult az, hogy az MPP pártként alig néhány hete létezik, ez az idő pedig láthatóan nem volt elég az RMDSZ-vezetőknek arra, hogy tudatosuljon bennük: egy frissen (…) bejegyzett politikai párt jelöltjei nem arról álmodoznak, hogy egy másik alakulat listáin, annak tagságát gyarapítva vegyenek részt a választásokon. Az MPP vezetői sem világosodtak meg annyira, hogy rájöjjenek: az ultimátumok nem a legmegfelelőbb kommunikációs formák egy fiatal, sok tekintetben tapasztalatlan politikai alakulat számára.” Salamon Márton László az ÚMSZ-ben az alternatíváról értekezik. Szerinte a Szászék által hangoztatott választási lehetőségnek csak akkor van értelme, ha az alternatíva jobb. „…igény sohasem a meglévőnél rosszabbra van, hanem mindig csak a jobbra. Aki az mondja, hogy nem lenne szükség az RMDSZ-nél jobb, profibb, erősebb, szebb és okosabb magyar érdekvédelmi szervezetre, hazudik. (…) A bökkenő azonban az, hogy a Magyar Polgári Párt nem jobb, nem profibb, nem erősebb, nem szebb és nem okosabb, mint az RMDSZ.” „Igaz, az alternatíva nem mindig csak akkor vonzó, ha jobb a meglevőnél – ismeri el a szerző. – Gyönyörű nők férjei tartanak nejüknél jóval csúnyább szeretőt, csak az »alternatíva« kedvéért. Aminek nem ritkán válás a vége.” (Több MPP-témájú vezércikk is megjelent a héten a bukaresti napilapban, és ezekben mintha egy költő beszélne – csak kihúzták belőle a sok ö-t…)
Persze az Erdélyi Riport hetilap se megy el szó nélkül a listazárás mellett. „Az nyilvánvaló volt az első perctől, hogy az MPP nem mond le arról, hogy bejegyeztetése után önállóan is megmérettesse magát, ott legyen szereplőként a politikai porondon – írja Szűcs László vezércikkében. – Az sem volt meglepő, hogy Szászék kihúzták magukat az előválasztásból, hiszen jelöltjeik (…) zömében elvéreztek volna a belső megmérettetésen. Hiszen azt senki sem várhatja el, hogy minden erdélyi, partiumi önkormányzati tisztség megszerzésére Tőkés Lászlót indítsák.”
Egyébként beindult a Transindex negatívkampány-monitorja, amelybe egyaránt bekerült Szász Jenő és Kelemen Hunor. Szász az RMDSZ és az MSZP, valamint Markó és Gyurcsány között vont párhuzamot a csíkszeredai Székely TV-ben, mire Kelemen felháborodott közleményben szólította fel az MPP elnökét, hogy „ne az RMDSZ jelöltjeivel és politikusaival foglalkozzon” (értsd: kussoljon).

Băsescu aggodalma
Amint azt nyilván majd’ mindegyik orgánum leadta, a román államelnök helyteleníti, hogy Hargita és Kovászna megyében a magyar diákoknak a román osztályoktól „elkülönítve”, anyanyelvi szinten tanítják a román nyelvet, miközben alig vagy egyáltalán nem értik azt. Erről is vezércikk született a Krónikában, Balogh Levente tollából, az írás „az aggódás fázisait” elemzi. „…az államfői aggodalomnak különböző fokozatai vannak. A kedélyes, székelyföldi »szervusz nép – szervusz király« jellegű kiruccanásokon valóban az alternatív romántanítás szükségességét hangsúlyozta. Ám az idei választási évben, Bukarestben már árnyaltabban fogalmaz. A hiányos romántudás okát most abban látja, hogy (…) »különválasztották« a magyar és a román diákokat. Így szerinte előbbiek , nem lévén alkalmuk az iskola folyosóin elsajátítani a román nyelvet, rosszabb esélyekkel lépnek be a munkaerőpiacra.” Mózes Edit(h) a Népújság április 25-i számában szintén értékeli Băsescu aggodalmait: „Szeretett elnökünk vaslogikájával kiötölte, s bizonyára kampányfogásnak szánva jelentette ki, hogy ha valaki anyanyelvén tanul, nem tud majd érvényesülni Romániában.” Még ennek kapcsán is sikerül kiosztani a püspököt meg a polgári elnököt: „Csak azon csodálkozom, hogy sem az udvarhelyi bíró, sem a jelenleg éppen független európai parlamenti képviselőként fungáló püspök többrendbéli parolázásai közben sem tudta úgy elmagyarázni az államfőnek, hogy miért jó a magyaroknak, ha anyanyelvükön tanulhatnak, hogy az is megértse.”

Nem látjuk az autonómiától az erdőt
Az aradi Nyugati Jelen – nem először – a székelyföldi autonómiáért emel szót. Ezúttal az erdőirtás kapcsán. „Két RMDSZ-képviselő, Antal Árpád, Tamás Sándor, felvilágosító előadásokat tartanak, román honatya kollégáknak, a nyugati autonómiaformákról – jó érzékkel, kampányévben teszik. Közben, ameddig felvilágosítanak, addig pusztul a Székelyföld nemzeti vagyona, az autonómia egyik alapja. (…) És azt sem mondhatjuk, hogy ezt kifejezetten románok teszik a Székelyfölddel.”

Megint „elszúrta”?
„A magyarországi politikai válságból csakis az előrehozott választás és egy új kormányprogram nyithat kiutat” – véli Stumpf István politológus az Erdélyi Riportnak adott interjújában. Az Orbán-kormány volt kancelláriaminisztere szerint a magyar szocialisták kisebbségi kormányzása „csupán az előrehozott választások előszobája”. „Gyurcsány Ferenc most ugyanazt teszi, mint korábban, mindent kidob a süllyedő hajóból, hogy esélye legyen a partra jutásra” – jelenti ki Stumpf.

Egy kis radikalizmus
„Robbantás nélkül nem lenne autonómia Dél-Tirolban” – jelentette ki az Erdélyi Napló hetilap e heti számában Franz Pahl, Dél-Tirol törvényhozó szervének elnöke. Bagoly Zsolt dél-tiroli riportja elején párhuzamot von az erdélyi magyarság és az ottani németek között: a „dél-tiroliaknak (…) nem volt Német Népi Szövetségük, mely az elcsatolást dicsőítse”, és a helyi németek nem az erdélyi magyarok fejével gondolkodtak, „akik ültek a babérjaikon, várva az autonómiát hozó sült galambot”. „Igaz, volt erős hátországuk”, állapítja meg a szerző. „De ébredni és a jogainkért való harcot elkezdeni sosem késő”, állítják esélyeinkről a dél-tiroliak. A riporthoz mellékelt Pahl-interjúból megtudjuk, hogy a dél-tiroli németeknél nincsenek árulók, akik az autonómia ügye ellen tevékenykednének. Nálunk viszont vannak – legalábbis ez derül ki a riporter kérdéséből.